Vágólapra másolva!
Szato Takuma szerint értelmetlen, hogy "visszalépjen" és tesztpilótáskodjon jelenlegi együttesénél, a BAR-Hondánál, ezért biztosan odébbáll.

Ahogy az Autosport jövendölte, a BAR szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre a Jenson Button, Rubens Barrichello kettőssel kezdi a világbajnokságot. Ezzel biztossá vált, hogy Szato Takuma elbúcsúzhat versenyzői állásától, s noha felajánlották neki a tesztpilótai széket, úgy tűnik, végleg távozik Brackleyből.

Ami miatt a vezetőség nem is feltétlen szomorkodik, hiszen eddig mindössze egy pontot szerzett, harmincszor kevesebbet, mint Button. A japán ezzel együtt is hazája legeredményesebb F1-es pilótájának számít, pályafutása során 40 vb-pontot gereblyézett össze.

Szato menedzsere, Andrew Gilbert Scott biztosra "ígérte" a Reuters munkatársának, hogy ügyfele elhagyja a BAR-t, nem látnak (mármint közösen) okot a "ranglétrán" való visszalépésre. Továbbá valószínűtlennek tartják, hogy innen a közeljövőben ismét fel lehetne törni, hiszen "a csapatnak megvan a két pilótája, hosszútávú szerződésekkel."

Scott más megoldást keres, ebben segítségére van a BAR-ban nemrég 45 százalékos tulajdonrészt (ez év végéig akár százra is növelhető) szerzett Honda is, amely támogatásáról biztosította Szatót. Sok lehetősége mindenesetre nincs a japánnak, igazából csak a Midlandnál merülhet fel a neve, bár Christijan Albersről és Anthony Davidsonról egy ideje már beszélik, hogy a Jordan-utódnál kötnek ki.

Scott szerint "Japánban hatalmas csalódottsággal fogadták, ami Szatóval történt", ő ennek ellenére optimista, s bízik a szép (szebb) jövőben. A tengerentúli sorozatokkal, amelyekben oly' sok ex-F1-es pilóta kikötött, a menedzser - fura módon - egyáltalán nem foglalkozik.