Vágólapra másolva!
A finn Kimi Räikkönen ért célba elsőként az eseménydús Belga Nagydíjon, így az ezúttal második Fernando Alonsónak még várnia kell élete első világbajnoki címére. Eső ugyan nem esett, de a pálya végig nedves volt Spában, ami alaposan megnehezítette a pilóták dolgát. A dobogó harmadik fokára a végén nagyot autózó Jenson Button állhatott fel, Michael Schumachert és Juan Pablo Montoyát kilökték.

Fernando Alonso nem kockáztatott semmit, csakis a biztosra ment a vizes pályán rendezett Belga Nagydíjon, így három futammal a zárás előtt 25 pont az előnye Kimi Räikkönennel szemben. A finn a leintés előtti körökben hihetetlen tempót autózva hiába nyerte meg a viadalt, csak két pontot tudott hozni második helyen célba ért riválisán.

Alonso egyébként legjobb esetben is csak harmadik lehetett volna, ám négy körrel a leintés előtt a ki tudja, hova siető Antonio Pizzonia felöklelte a második helyen haladó Juan Pablo Montoyát, megakadályozva a kettős wokingi sikert. Pedig ha a kolumbiai beér a célba, immár a McLaren vezetné a konstruktőri pontversenyt (már csak hat pont a Renault előnye), Giancarlo Fisichella ugyanis a 11. körben bukott az Eau Rouge-ban, s csúnyán összetörte autóját.

Az olasz kicsúszása miatt pályára küldték a safety cart, amely összerázta az ezen a pályán meglepően sima rajt után kicsit széthúzódott mezőnyt. A biztonsági autó mögött szokás szerint kesze-kusza sorrend alakult ki, szinte mindenki kiállt tankolni. Néhányan, köztük a végül harmadik Jenson Button kockáztattak, s száraz gumit rakattak fel, a pálya azonban hiába száradt gyorsan, a sima abroncsokat nem "bírta" el - a rizikózók mehettek vissza intermediate gumikért.

A kockáztatás lett végül a veszte Ralf Schumachernek is, akit a verseny közepe táján a második helyről hívott ki a Toyota cserére (ekkor még Montoya vezetett Räikkönen előtt, a finn a második boxkörben előzte meg csapattársát), de a németnek csak egy kicsúszásra futotta a száraz gumikkal, utána ment is vissza szerelőihez. A leintés előtti körökben sokan ismét szárazra cserélték a köztes papucsokat (Pizzonia ezután szállt bele Montoyába), Räikkönen és Alonso azonban nem váltott.

Végig izgalmas, élvezetes volt a Belga Nagydíj sok előzéssel, amelynek legnagyobb hőstettjét Button vitte véghez. Hatalmasat autózott az utolsó körökben (köszönhetően száraz gumijainak), s megérdemelten szerezte meg a harmadik helyet. Dicséretet érdemel a negyedik Mark Webber is, aki négyszer járt a depóban.

Az esőmenő Michael Schumacher versenye nem éppen úgy alakult, ahogy eltervezte, jó eredmény helyett kiesett, a safety car távozása után Szato Takuma kapta telibe. Mindketten kiestek, de a német Pizzonia jóvoltából megőrizte az összetett harmadik helyét Montoya előtt.