Vágólapra másolva!
Az utolsó néhány kört teljesen elkopott bal hátsó gumival teljesítő Juan Pablo Montoya nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat. A kolumbiainak szerencséje volt, csapattársának, Kimi Räikkönennek kevésbé: a finn hiába taktikázott papíron jól, az ő bal hátsóját ki kellett cserélni, így csak negyedik lett. A második helyen a vb-cím felé ismét hatalmasat lépő Fernando Alonso, a harmadikon Giancarlo Fisichella végzett. A Ferrarik végigmentek, de nem szereztek pontot, Rubens Barrichello szintén kerékcsere miatt.

Taktikailag végtelenül izgalmas, amúgy kifejezetten unalmas volt az idei Olasz Nagydíj, amely történelmi eredménnyel zárult. Az 1961-es Holland GP-n fordult elő utoljára, hogy minden autó célba ért, ezt most a gyilkos monzai pályán sikerült megismételnie a mezőnynek. Hihetetlen eredmény, különösen annak fényében, hogy a gumik óriási terhelésnek voltak kitéve.

Erről sokat tudna egyébként mesélni például Kimi Räikkönen. A McLaren megetette a világot szombaton azzal, hogy már az időmérő előtt bejelentette a finn motorcseréjét, holott valójában (legalábbis valószínűleg) csak délután hajtotta végre a procedúrát. Räikkönen számára ugyanis egykiállásos taktikát dolgoztak ki a wokingiak, vagyis agyig megtankolták az autót, így viszont nem lehetett volna villámgyors szombaton. Ergó: délelőtt sajtóközleményt írtak, délután dolgoztak.

A McLaren tehát minden fronton taktikázott, s egy ideig úgy tűnt, nem is rosszul, hiszen Räikkönen első és egyetlen kiállása előtt két másodpercre közelítette meg a végig vezető (és végül győztes) Juan Pablo Montoyát. Igen ám, csakhogy a verseny első felében cipelt nagy súlyt nem bírta a bal hátsó gumi, így röviddel tankolása után a száguldó finnek ismét ki kellett állnia a boxba, ezúttal kerékcserére.

Ekkor eldőlt, hogy nem előzheti meg a második pozícióját végig magabiztosan őrizgető vb-éllovas Fernando Alonsót, s nehezen volt elképzelhető az is, hogy odaérjen a dobogóra. Ez végül majdnem összejött, már éppen utolérte Giancarlo Fisichellát, amikor nagy igyekezetében megpördült s jó pár másodpercet veszített. Végül a negyedik helyen ért célba, de hátránya 27 pontra nőtt Alonsóval szemben, ami négy futammal a zárás előtt már tényleg behozhatatlannak tűnik. Az idei pontvadászat eldőlt, Alonso kezdhet ünnepelni.

A spanyol az utolsó körökben különben kis híján az első helyet is megkaparintotta, ugyanis Montoyának is elkopott a bal hátsó gumija. A csapat kockáztatott, nem hívta be a kolumbiait, ehelyett csak annyit mondott neki, lassítson. Kilenc másodperces előnye majdnem teljesen el is fogyott a leintésig, de a Michelin kibírta, így Montoya mehetett ünnepelni a pódiumra.

Ezúttal nemcsak a francia gumigyár, hanem a Bridgestone is betlizett, a Ferrarinak a Parabolica-kanyar jelentette nagy terhelés miatt Rubens Barrichellót kellett behívnia cserére. Ha hinni lehet a pletykáknak, a jövő heti Belga Nagydíj helyszínén a Michelin bejelenti, hogy 2006 után elhagyja a száguldó cirkuszt.