Vágólapra másolva!
Michael Schumacher nem bízik abban, hogy a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon elsőként halad át a célvonalon a Ferrarival.
Képek, tudósítások a 2005-ös F1-szezonról/auto/sporthirek/f-1/20050321kepek.html

A hétszeres világbajnok német pilóta szerint az erőviszonyokat figyelembe véve jelenleg reálisan "csupán" pontszerzésre van esélye. "Az elmúlt években úgy érkeztünk Monzába, hogy szinte már a zsebünkben volt a világbajnoki elsőség, ezúttal azonban az is siker lenne, ha dobogóra állhatnánk" - mondta a 36 éves versenyző, majd közölte: pályafutása egyik legszomorúbb pillanata volt, amikor legutóbb, a Török Nagydíjon ki kellett állnia, főleg azután, hogy a mogyoródi Magyar Nagydíjon biztatóan szerepelt a csapat. "Ezzel együtt eltökéltek vagyunk a hibák kijavítását illetően, és a legutóbbi tesztelések alapján úgy érzem, javultunk" - tette hozzá.