Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) minden érdekelt véleményét kikéri, mielőtt megváltoztatja a Forma-1-es időmérőt, legutóbb a pilóták javaslatát kapta kézhez.

Sokféle javaslat elhangzott már azzal kapcsolatban, milyen legyen az új Forma-1-es időmérő, de ez idáig senki nem állt elő olyan ötlettel, amely mindenki tetszését elnyerte. Az biztos, hogy 2006-tól megváltozik a jelenlegi egykörös szisztéma, panaszkodnak rá a nézők, a csapatok, szinte mindenki. A pilóták viszont furcsa mód nem utálják annyira, mint azt hinni lehetett, sokuknak például kifejezetten tetszik a rendszer. Persze szerintük is van mit tökéletesíteni rajta, erre az FIA-nek küldött levelükben részletesen is kitértek.

A versenyzők az eddigi egy helyett két gyors kört tennének meg, de nem a versenyre szánt üzemanyagmennyiséggel, hanem üres tankkal. További javaslatuk, hogy ne az előző verseny végeredménye döntse el, ki hányadikként indul az időmérőn, mert így például az, aki kiesik, duplán bűnhődik azzal, hogy a következő futamon az elsők között, koszos pályán kell gyors kört futnia. Ha az FIA minden illetékes bizottságán átmegy, a következő esztendőtől a negyedik szabadedzés végeredménye határozza meg az időmérő indulási sorrendjét.

Korábban több érdekes ötlet is felmerült a kvalifikáció megreformálására, a legjobb talán a "kieséses rendszer" volt. E szerint a pilóták folyamatosan körözhetnének, ám negyed óra után a mezőnyből kiemelnék a leglassabb ötöt. Újabb negyed óra elteltével tízen maradnának, ők az utolsó harminc percben korlátlan számú kört tehetnének meg. Értelemszerűen a legjobb időt elérő pilóta indulhatna a pole-ból. Egy másik javaslat szerint két 25 perces részből állna az időmérő, mindkét félidőt külön kezelnék: a pilóták mindkettőben szabad kezet kapnának (annyi kör, annyi benzinnel, ahogy akarják), szakaszonkénti legjobb eredményeiket összeadnák, s így alakulna ki a rajtsorrend.