Vágólapra másolva!
A Pedro de la Rosa helyett ismét lehetőséghez jutott McLaren-tesztpilóta, Alexander Wurz hatalmas fölénnyel nyerte a Magyar Nagydíj első szabadedzését a ferraris Rubens Barrichello előtt. A másodikon Ricardo Zonta volt a leggyorsabb, Michael Schumacher autója valószínűleg elektronikai hiba miatt megállt.

Nem dúskált éppenséggel eseményben a Magyar Nagydíj első szabadedzése, az idei trendnek megfelelően a pilóták inkább csak ismerkedtek a pályával. Fél óra után mindössze ötüknek volt mért köre, a többiek a boxban várakoztak, hogy a próbálkozók valamennyire eltakarítsák a port.

Délelőtt a McLaren tesztpilótai székében Pedro de la Rosát váltó Alexander Wurz volt a leggyorsabb, az osztrák nagy fölénnyel, kis híján másfél másodperccel verte a második Rubens Barrichellót. A virtuális dobogó harmadik fokára Jenson Button kapaszkodott fel, a negyedik hely Kimi Räikkönené, az ötödik Michael Schumacheré lett.

Megpördülésből, illetve kicsúszásból hármat jegyezhettünk fel, Vitantonio Liuzzit, Ricardo Zontát (neki műszaki hibája is volt) és a Minardi mogyoródi harmadik számú pilótáját, Chanoch Nissanyt tréfálta meg az aszfalt. A magyar-izraeli versenyző ma ünnepli 42. születésnapját, kicsúszásáig nem alkotott maradandót: 13 másodperccel volt lassabb, mint Wurz. Érdekesség, hogy autóját vele együtt kellett elvontatni, szemlátomást képtelen volt kiszedni a kormányt a helyéről. Még szerencse, hogy nem volt tűz... (A második edzésen nem tudott elindulni.)

A szintén szülinapos Fernando Alonso (ő még csak 24) tíz kört tett meg, ideje a 12. helyhez volt elegendő. Az edzés után a pilóták többsége arra panaszkodott, hogy elképesztően csúszós a pálya, Wurz például úgy fogalmazott, "kétszer is majdnem elszálltam a kosz miatt". Ettől függetlenül a második tréningen sem ment rosszul, a második helyet szerezte meg.

Forrás: MTI



Akiknek új motorja van

Michael Schumacher (Ferrari), Rubens Barrichello (Ferrari), Fernando Alonso (Renault), Giancarlo Fisichella (Renault), Mark Webber (Williams-BMW), Nick Heidfeld (Williams-BMW), Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes), David Coulthard (Red Bull-Cosworth), Christian Klien (Red Bull-Cosworth), Tiago Monteiro (Jordan-Toyota), Narain Karthikeyan (Jordan-Toyota), Robert Doornbos (Minardi-Cosworth)

A német távollétében Rubens Barrichellóra hárult a feladat, hogy a lehető legtöbb tesztkilométert tegye meg, nagy igyekezetében azonban az utolsó percekben hibázott. Sokakhoz hasonlóan kicsit kiszélesítette az egyik kanyart, nála azonban ez együtt járt azzal, hogy elveszítette uralmát autója felett. Az edzést a szalagkorlátnak csúszva fejezte be, de mire odaért, sikerült alaposan lelassítania, így csak a Ferrari orra sérült meg enyhébben.

A tűzpiros gépek különben sokkal közelebb kerültek az élmezőnyhöz, mint az utóbbi versenyeken bármikor, a Bridgestone új abroncsai és az új aerodinamikai csomag megtették kívánt hatásukat. Schumacherék eddig nem látott segédszárnyakkal köröztek, Barrichello csak a délutánt egyébként uraló toyotásoktól (Trulli is megpörgött) és mclarenesektől kapott ki. A második szabadedzés alapján általában már lehet következtetni az erőviszonyokra, e szerint a Toyota per pillanat jobb, mint a Renault. Persze, szombaton akár visszájára is fordulhat minden.

Alonso a nyolcadik, Giancarlo Fisichella pedig a 11. legjobb időt autózta, utóbbi szintén a kavicságyban fejezte be a napot, miután bemutatott egy csodás piruettet.