Társoldalunk:

F1: Mosley visszavonta a 2008-as szabálykönyvet

2005.07.14. 12:48

Max Mosley visszatáncolt: a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke megváltoztatta a Forma-1-es csapatoknak már hivatalos formában is kiküldött 2008-as szabálytervezetet, mert tanulmányozta a szurkolói véleményeket.

Az FIA a napokban tette közzé annak a felmérésnek az eredményét, amelyben azt tudakolta a(z internetező) szurkolóktól, milyen változtatásokkal lennének elégedettek, mit szeretnek, egyáltalán, mi a véleményük a Forma-1-ről. A megkérdezettek nyolcvan százaléka szerint fontos, hogy a száguldó cirkuszban mindig a legmodernebb fejlesztések köszönjenek vissza, ezek emelik ugyanis a sorozatot a többi fölé. 64 százalékuk kifejezetten izgalmasnak találja, ha minden évben valami újdonságot fedez fel, a pilóták dolgát megkönnyítő szerkezeteket, mint a kipörgésgátló és a rajtautomatika, viszont nem szeretik.

Max Mosley elnök alaposan áttanulmányozta az eredményeket, és arra jutott, nem biztos, hogy az a helyes út, amit ő korábban annak gondolt. Levélben arról tájékoztatta a csapatokat, megváltoztatta elképzeléseit a sportág megreformálásáról, holott nemrég hivatalos formában is kiküldte nekik a 2008-tól érvényes szabálykönyvet. Mosley szerint már nem az a legfontosabb, hogy a sebesség és a költségek csökkentése érdekében teljesen "lebutitódjon" a Forma-1.

Az FIA a később botrányba fulladt Amerikai Nagydíj hétvégéjén hirdette ki az új szabályokat, amelyek finoman szólva sem arattak osztatlan sikert a csapatok között. A Ferrari kivételével (amely istálló már aláírta az új Concorde-szerződést, így hűségéről biztosította a szövetséget) gyakorlatilag mindenki elégedetlenségét hangoztatta, a nagy ellenkezésben a gyártók már a rivális GPWC-sorozat idő előtti beindításáról is elkezdtek beszélni. Nem tett jót az FIA-nek a Michelin-botrány sem, a politikai harc odáig fajult, hogy az együttesek Mosley utódját kezdték keresni.

Az elnök pedig, aki korábban ellentmondást nem tűrő intézkedéseket és szigort ígért, belátta, hogy ebben a csatában nem lehet esélye. A közvéleménykutatásra hivatkozva (kiváló alibi) visszatáncolt, immár az együttműködés fontosságát hangsúlyozza, s arra kérte az istállókat, dolgozzanak ki olyan javaslatokat, amelyek segítségével úgy lehet bevezetni a technikai újításokat, hogy azok "a versenyek élvezhetőségének ne ártsanak, s ne csökkenjen a pilóták szerepe". Mosley mindazonáltal figyelmeztette az érintetteket, hogy az új technológiák költségesek, így erről se feledkezzenek meg munkájuk során. A korábbi 2008-as szabálykönyvtől tehát elbúcsúzhatnak a mérgelődő istállók, az újat immár közösen dolgozhatják ki az FIA-jel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK