Vágólapra másolva!
Jean Todt csapatfőnök bízik abban, hogy a Ferrari hamarosan már a futamokon is felveheti a versenyt a Renault-val és a McLarennel, s ennek első helyszíne Silverstone, a Forma-1-es világbajnokság vasárnapi Brit Nagydíjnak házigazdája lesz.

A botrányos indianapolisi GP-n aratott kettős siker után a múlt vasárnapi franciaországi viadalon a maranellói csapat két autója ismét messze elmaradt az idei sorozat két legjobbjától: az összetettben hétszer győztes Michael Schumacher ugyan harmadik lett, de majdnem körhátrányba került az elsőként célba érkező Fernando Alonsóhoz képest, míg Rubens Barrichello egy kör hátránnyal lett kilencedik.

"Nagy csalódást jelentett a jelentős hátrányunk. Pedig pénteken és szombaton is bíztató volt a gyorsaságunk, az edzéseken alig maradtunk el a Renault-tól és a McLarentől" - mondta a francia szakember. Todt hozzátette: Schumacher dolgát az elején megnehezítette, hogy beragadt a lassabb Jarno Trulli mögé.

"Ezért Alonso gyorsan nagy előnybe került, de nem hiszem, hogy csak ez az oka a hatalmas különbségnek. Sajnos túlságosan megnyugodtunk a pénteki és szombati tapasztalatok miatt, vagyis hibát követtünk el. Rubens esetében a fék hibája is közrejátszott a szerény eredményben, s versenytaktikája sem bizonyult jónak. Nem titkolom, továbbra sem vagyunk elégedettek, mindenképpen javulnunk kell az előrelépéshez! Az edzéseken már javuló teljesítményt nyújtunk, most már a versenyeken is hasonló produkció kell. Természetesen folyamatosan elemezzük a hibáinkat, hiszen még fontos versenyek várnak ránk. Dolgunk nem könnyű, hiszen a következő négy hétvégén három viadalt rendeznek, vagyis kevés időnk van az analízisre" - szögezte le Todt.