Vágólapra másolva!
A daily expresses Bob McKenzie még tavaly márciusban fogadott arra, hogy 2004-ben egyetlen futamot sem nyer a McLaren, a tét pedig meglehetősen bizarr volt: megígérte, hogy amennyiben rossz jósnak bizonyul, a szezon végén meztelenül fut egy kört Silverstone-ban.

A zsurnalisztát Kimi Räikkönen belgiumi győzelme után Ron Dennis azonnal emlékeztette a fogadásra, a hideg időjárás miatt azonban az attrakció tolódott. A futkosást új időpontra, a márciusi Ausztrál Nagydíjra írták ki, ahol azonban a közönség nagy bánatára nem történt semmi.

McKenzie azonban úriember, tartja a szavát, így most csütörtökön körbeszalad a silverstone-i pályán. Teljesen meztelennek (szerencsére) nem kell lennie, három zoknit magára húzhat.