Vágólapra másolva!
Jarno Trulli nem foglalkozott csapattársa, Ralf Schumacher pénteki balesetével és a Michelin gumigondjaival, tövig nyomta a gázt az Amerikai Nagydíj időmérő edzésén, s megszerezte a Toyota első pole-ját a Forma-1-ben. Az olasznál mindössze 69 ezreddel volt lassabb a második szektor után még vezető Kimi Räikkönen, a harmadik helyről a Montreal után ismét remeklő Jenson Button rajtolhat. Nem panaszkodhat a Ferrari sem, Michael Schumacher a két renault-s, Giancarlo Fisichella és Fernando Alonso közé ékelődött be az ötödik helyre, Rubens Barrichello lett a hetedik. Nem ment a Williamsnek, Mark Webber csak a kilencedik, Nick Heidfeld pedig a 15. helyen végzett.

Ralf Schumacher pénteki bukása teljesen elbizonytalanította a Michelint, a franciák nem tudják garantálni, hogy a defekt nem következik be újra. A központból új gumikat szállítanának partneristállóiknak, erre azonban az FIA-nek és a bridgestone-osoknak is rá kellene bólintana. (Döntés vasárnap délelőtt várható!)

Az idő rövidsége miatt arról természetesen szó sem lehet, hogy új keveréket állítsanak elő, azt a típust szeretnék használni, amit a barcelonai Spanyol Nagydíjon is. Amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség nem enged, Briatore Fernando Alonsót és Giancarlo Fisichellát sem engedi indulni vasárnap, bár a Michelin amúgy is azt tanácsolta csapatainak, hogy ezekkel a gumikkal ne kockáztassák meg a versenyt. Elméletileg elképzelhető, hogy vasárnap Ferrari, Jordan, Minardi harc lesz az első helyért...

A Ralf Schumacher helyére beugrott Ricardo Zonta kezdte a tréninget, a brazil 1:11.754-gyel állította fel az alapidőt.

Következett a Kanadában kizárt Juan Pablo Montoya, aki az első szektorban 51 ezredes hátrányba került, ezután kicsit el is fékezte magát. Ennek dacára középen már 264 ezred volt az előnye, a célig ebből két tizedet elveszített. Az első helyet 1:11.681-gyel vette át.

A jordanes Narain Karthikeyan is füstölgőset fékezett az első ellenőrző pont után, az ő ideje persze nem sokat számított. Az indiai végül két másodperccel volt lassabb Montoyánál, ami részéről nem rossz teljesítmény.

Elmaradt Patrick bemutatkozása

A tervekkel ellentétben nem ült autóba szombaton Danica Patrick, az Indy 500 idei negyedik helyezettje. A 23 esztendős hölgy egy BAR-Hondával tett volna meg néhány bemutatókört, ám pénteken közölte, hogy csupán PR-látogatásra érkezett a pályára. A The Times szerint ugyanakkor azért mondott nemet, mert megalázónak érezte, hogy csak közönségcsalogató attrakciónak szánják szereplését. "Egyelőre jól érzem magam az IRL-ben, de ez nem jelenti azt, hogy nem fontolnék meg egy jó NASCAR-os, vagy éppen Forma-1-es ajánlatot. Utóbbi esetében viszont csakis élcsapatnál való szereplés jöhet szóba." Bernie Ecclestone régóta szeretné, ha egy tehetséges hölggyel bővülne az F1 mezőnye.

A Montrealban hamar kiesett renault-sok közül Giancarlo Fisichella ment először körbe, az olasz az első szektor után másfél tizeddel vezetett. Középen ehhez egy tizedet hozzá, az oválon pedig megfejelte újabb másféllel. Fisichella 1:11.290-et ment.

Fernando Alonso egy tizeddel lassabban kezdett, mint csapattársa, a lassú részen hozzátett a hátrányhoz még három századot. A végén gyorsabb volt ugyan Fisichellánál, de a 90 ezredes plusz csak a második helyet jelentette számára.

(A Michelin közben rájött, mi okozhatta Zonta és Schumacher tegnapi defektjét. Az ovál rész új, gyémánt alakú bevágásokkal tűzdelt borítást kapott 2005-re, amitől a tapadás nőtt, ezzel együtt viszont több hő is keletkezik. Erre nem készítették fel a gumikat.)

Patrick Friesacher sokat küszködött a Minardival, igazából esélye sem volt, hogy megelőzze Karthikeyant. Az osztrák 3,2 másodperces hátránnyal hatodikként ért célba.

Szato Takuma az első szektorban 79 ezreddel volt lassabb, mint Fisichella, középen viszont minimális, két ezredre csökkentette a hátrányt. Az ovál nem sikerült igazán jól a japánnak, két tizedes plusszal a harmadik helyet szerezte meg.

A Williams-BMW-t kormányzó Nick Heidfeld már a pálya elején fél másodperces hátrányt szedett össze, ebből nem lehetett jó kört összehozni. A német 1,1 másodperces lemaradással hatodiknak ért be.

Jenson Button jól, 31 ezreddel gyorsabban kezdett, mint Fisichella, a középső kanyargós részen 161 ezredre növelte a fórt. Szatóhoz hasonlóan ő is veszített az oválon, a korábban összeszedett ezredek azonban elegendőek voltak ahhoz, hogy megszerezze az első helyet. 13 ezreddel volt gyorsabb Fisichellánál, ideje 1:11.277 volt.

Jarno Trulli már az első szektorban két tizeddel verte Buttont, középen 177 ezred volt az előnye. A végén elképesztően gyors volt az olasz, 1:10.625-öt ment, azaz 652 ezredet faragott le Button eredményéből.

Christijan Albers nem akarhatott mást, mint hogy megverje csapattársát, Friesachert, ez annyira jól sikerült neki, hogy egy tizeddel még Karthikeyant is megelőzte.

A kicsik különversenyét végül mégis Tiago Monteiro nyerte, a portugál 2,8 másodperces hátránnyal elvette a kilencedik helyet Alberstől.

Jacques Villeneuve az első szektorban 349 ezreddel volt lassabb, mint Trulli, középen pontosan két tizeddel nőtt hátránya. A célban másodperc fölé került, ami a hetedik helyhez volt elegendő.

A red bullos Christian Klien nem kezdett igazán meggyőzően, már a pálya első harmadában több mint hat tizedes hátrányt gyűjtött össze. A +1.507 kilencedik helyet ért csupán.

Csapattársa, David Coulthard is nagyjából hasonló tempóra lett volna képes, középen azonban elkövetett egy nagy hibát, ami legalább öt-hat tizedébe került. A skót Monteiro elé, a 11. helyre érkezett.

Mark Webbert bemelegítő köre alatt a boxból arra figyelmeztették, hogy mindenképpen melegítse fel jól fékeit. Az ausztrál eleget tett ugyan a felszólításnak, de már az első szektorban fél másodperces hátrányba került. Később csak rontott, kilenc tizedes hátránnyal Montoya elé, a hatodik helyre ékelődött be.

Felipe Massa négy tizeddel maradt el Trulli idejétől az első szektorban, középen viszont ha csak néhány századot is, de faragni tudott a hátrányból. A brazil végül elmaradt Webber teljesítményétől, hetedikként ért célba.

Rubens Barrichello 329 ezreddel volt lassabb Trullinál a pálya első harmadában, középen közel fél másodpercre "rontott". Az ovált megnyomta a brazil, és elvette Szatótól az ötödik helyet.

Michael Schumacher +231 ezreddel kezdett, a középső, technikás részen nagyjából tartotta a különbséget. A végén fél másodpercet rontott, a negyedik helyet azonban így is megszerezte a hétszeres világbajnok. Alonsót tolta eggyel hátrébb.

Utolsóként Kimi Räikkönen próbálkozhatott, a finn már csak 93 ezreddel volt lassabb Trullinál az első szektorban. A második ponton -96 ezredet mutatott az óra, az oválon azonban ezen a napon nem lehetett lenyomni a Toyotát. Räikkönennek majdnem sikerült, 69 ezreddel maradt csak el az olasz idejétől, azaz a második helyről várhatja a vasárnapi rajtot.

"Nagyon jó kör volt, egyelőre nagyon elégedett vagyok, de ugye nem tudhatjuk, mit hoz a holnap" - utalt Trulli a gumikérdésre és az FIA egyelőre ismeretlen határozatára. "Annak dacára, hogy csak korlátozott számú kört tudtunk megtenni, a létező legtöbbet nyújtottuk, ezzel együtt is ez a felemás érzések hétvégéje eddig."

"Elégedett vagyok, már csak azt kell kivárnunk, hogy taktikáznak a többiek" - értékelt Räikkönen. "A gumiprobléma mindenkit ugyanannyira érint, ezzel nem kívánok foglalkozni, ami azt illeti, nem is aggódom különösebben. Az autó sokkal jobb volt, mint tegnap."

"Nagyszerű érzés zsinórban két kiváló időmérőt futni" - lelkendezett Button, aki Montrealban első volt. "Boldog vagyok a 'dobogós hellyel', mert nem életem legjobb körén vagyok túl, ennél sokkal több volt bennem. Kiváló stratégiát dolgoztunk ki a versenyre, már nagyon várom a holnapot."

Az Amerikai Nagydíj rajtsorrendje:
1 J. Trulli Toyota 1:10.625
2 K. Räikkönen McLaren 1:10.694 +0.069
3 J. Button BAR 1:11.277 +0.652
4 G. Fisichella Renault 1:11.290 +0.665
5 M. Schumacher Ferrari 1:11.341 +0.716
6 F. Alonso Renault 1:11.380 +0.755
7 R. Barrichello Ferrari 1:11.431 +0.806
8 Szato T. BAR 1:11.497 +0.872
9 M. Webber Williams 1:11.527 +0.902
10 F. Massa Sauber 1:11.555 +0.930
11 J. Montoya McLaren 1:11.681 +1.056
12 J. Villeneuve Sauber 1:11.691 +1.066
13 R. Zonta Toyota 1:11.754 +1.129
14 C. Klien Red Bull 1:12.132 +1.507
15 N. Heidfeld Williams 1:12.430 +1.805
16 D. Coulthard Red Bull 1:12.682 +2.057
17 T. Monteiro Jordan 1:13.462 +2.837
18 C. Albers Minardi 1:13.632 +3.007
19 N. Karthikeyan Jordan 1:13.776 +3.151
20 P. Friesacher Minardi 1:14.494 +3.869