Vágólapra másolva!
Ron Dennis, a Forma-1-es McLaren-istálló főnöke elismerte, hogy a vasárnapi Kanadai Nagydíjon csapata elkövetett három hibát, ám Juan Pablo Montoya kizárását így is túl szigorú ítéletnek tartja.

Képgaléria

A vasárnapi Kanadai Nagydíjon Jenson Button célegyenes előtti balesete miatt pályára kellett küldeni a safety cart, ami végül végzetesnek bizonyult a versenyt akkor vezető Juan Pablo Montoya számára. A McLaren kolumbiai pilótája - és a csapat - késlekedett a második tankolással, mire végeztek, pirosra váltott a boxutca kijáratánál elhelyezett lámpa. Montoya ezt nem vette figyelembe, visszarongyolt a mezőnybe, amiért utóbb fekete zászlóval kiintették a versenyből.

A szabálykönyv 149i pontja kimondja: "A safety car pályán tartózkodása alatt a versenyben lévő autók kiállhatnak a boxba, a versenybe azonban csak akkor állhatnak vissza, ha a boxutca végén elhelyezett lámpa zölden világít. Ez mindig zöld, kivéve azt a pillanatot, amikor a safety car és a mögötte haladó kocsisor a boxutca kijáratánál halad el. A pályára visszatérni kívánó versenyző csak azután indulhat, miután az utolsó versenyző is elhaladt, vissza csak mögé sorolhat."

Montoya a szabályt többszörösen is megszegte, nem vette figyelembe a piros jelzést (megjegyezzük, talán nem is vette észre), ráadásul David Coultharddal még hadakozott is kicsit a pozícióért. Végül Kimi Räikkönen mögé állt be, ám nem sokkal később - a kizárásnak engedelmeskedve - begurult a boxba.

"Juan-Pablo tulajdonképpen fegyelmezett volt, amikor visszament a pályára" - mondta Ron Dennis csapatfőnök. "Egy mérnök figyelmeztette, hogy véletlenül se érintse a fehér vonalat, el is kerülte messzire. Eszünkbe sem jutott viszont arra emlékeztetni, hogy piros lámpánál ne hajtson a pályára." A brit megölelte Montoyát, miután kiszállt az autóból, majd váltott vele néhány szót. A wokingiak különben sejtették, hogy baj lesz, a dél-amerikai második kiállása után felvették a kapcsolatot Charlie Whiting versenyigazgatóval, s arra kérték, hogy a mezőny végére sorolja vissza Montoyát. Whiting a stewardokra bízta a döntést.

"Túl kemény büntetés a kizárás" - folytatta Dennis. "Mindkét pontvadászatban harcban állunk a világbajnoki címért, nem jött jól ez az ítélet. A fekete zászló ellen nem lehet fellebbezni, figyelmen kívül hagyása esetén viszont akár sokkal súlyosabb büntetéssel is 'jutalmazhatták' volna az együttest. Ezt nem mertük megkockáztatni." Dennis elismerte, hogy azért hibáztak is Montrealban. "Három bakit is elkövettünk: első tankolása után Juan Pablo túl nagy lendülettel ment vissza a pályára, már akkor második lehetett volna, ám végül csak Alonso mögé tudott visszaállni. Másodjára túl későn hívtuk ki, a harmadik hiba pedig az volt, hogy nem vette figyelembe a piros lámpát."

Montoya nem hibáztatta csapatát az elszalasztott lehetőség miatt. "Mindig a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk, ám senki sem lehet tökéletes" - így Montoya. "Természetesen csalódott vagyok, nagyon közel voltam életem első mclarenes győzelméhez, gyorsan el is akarom felejteni ezt az egészet. Jön az Amerikai Nagydíj és Indianapolis, ahol nagyon szeretek vezetni."

A Kanadai Nagydíjon mindkét Renault kiesett, ami nagyon jól jött a győztes Kimi Räikkönennek. ("A Renault jobban tenné, ha jó meleg ruhába öltöztetné pilótáit, mert jön a Jégember" - jegyezte meg ujjongva a finn pilóta közkedvelt becenevére utalva Norbert Haug, a Mercedes motorsportigazgatója.) A finn tíz pontot faragott Alonsóval szembeni hátrányából, mégsem bántotta senki a spanyolt, aki egyértelmű vezetői hiba miatt bukta el a lehetséges újabb győzelmet. "Egy kicsit sok volt abban a kanyarban, s az autó nekicsapódott a falnak" - magyarázta Pat Symonds főmérnök. "Ez egyike volt Fernando ritka hibáinak, de nem lehet rá egy rossz szavunk sem: túl van már idén néhány nagyszerű versenyen, bebizonyította, hogy a képességei egyedülállóak, egyszer ő is ronthat." Flavio Briatore csapatfőnök szintén úgy fogalmazott, hogy "nem történt tragédia".

Jól szerepelt Kanadában a Ferrari, Michael Schumacher második, Rubens Barrichello harmadik lett, pedig utóbbi - életében először - a boxutcából rajtolt. Schumacherék a dobogón úgy ünnepeltek, mintha kettős győzelmet arattak volna, hiába, manapság a kicsit is meg kell becsülni Maranellóban. Az F2005-ös vasárnap egyértelműen versenyképesnek tűnt, Jean Todt csapatfőnök mégis visszafogottan értékelt.

"Jó eredményt értünk el, de nem szabad elfelejtenünk, hogy elsődleges célunk a győzelem" - fogalmazott Todt. "Ez ismét nem jött össze, ugyanakkor boldog vagyok, hogy mindkét pilótánk felállhatott a dobogóra. Rubens különösen jól teljesített, harmadik helye egészen különleges annak fényében, hogy a boxutcából rajtolt."