Társoldalunk:

Räikkönen nyerte a csodás monacói futamot

2005.05.22. 13:51

Kimi Räikkönen a Forma-1-es Monacói Nagydíjon sem talált legyőzőre, a McLaren finn versenyzője egészen elképesztő manőverekkel tarkított futamon szerezte meg az egyébként tükörsima győzelmet. Második a williamses Nick Heidfeld, míg harmadik csapattársa, Mark Webber lett, a magát eltaktikázó Renault-val a világbajnoki pontversenyt vezető Fernando Alonso a negyedik helyen ért célba. Az egész hétvégén szenvedő Ferrari mindkét pilótája pontot szerzett, Michael Schumachert hetedikként, Rubens Barrichellót nyolcadikként intette le a kockás zászló. A negyedik és nyolcadik helyezettet mindössze egy másodperc választotta el a célban.

Noha Monte-Carlóban egy-két pontot leszámítva szinte lehetetlen előzni, csupán a pole-ból rajtolók 37 százaléka tudta a végső győzelmet megszerezni. Ez rossz előjelnek bizonyult Kimi Räikkönen, annál jobbnak viszont Fernando Alonso számára, akinek autójában Flavio Briatore Renault-csapatfőnök szerint nagyjából ugyanannyi benzin lötyögött, mint Räikkönen McLarenjében.

A wokingiak délelőtti sajtóközleménye szerint azonban a finn éppen azért veszítette el (majdnem teljesen) közel fél másodperces előnyét a második időmérőn, mert nagyon megtankolták az autót. A futamon aztán kiderült az igazság, az üzemanyagmennyiség valóban hasonló volt, az eltérő taktika azonban a McLaren-sikerét hozta.

Amúgy minden a szerencsén múlt: a 24. körben Cristijan Albers keresztbe állt a pályán - tönkretéve David Coulthard és félig-meddig Michael Schumacher versenyét -, a kialakult forgalmi dugó miatt pályára küldték a safety cart. Míg a biztonsági autó körözött, többen is tankoltak, köztük Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella is. A McLaren Räikkönenre bízta, hogy kiáll-e, a finn azonban ekkor mál túlment a boxutca bejáratán, így lemaradt a töltésről.

Ez kulcsmomentumnak bizonyult, a korai kiállásra szavazó renault-sok számítása ugyanis nem jött be. Sőt, kis híján mindent elveszítettek, a hatalmas súly ugyanis szinte simára koptatta a hátsó gumikat, különösen a balt. Giancarlo Fisichella emiatt a 64. körben négy kanyaron belül öt pozíciót zuhant vissza, végül csak 12. lett, míg a győzelemért harcoló Alonsónak a második helyett a negyedik hellyel kellett beérnie.

Amíg emberileg lehetséges volt, a vb-éllovas tartotta a mögötte loholó Williamseket, ám végül Nick Heidfeldet és Mark Webbert is kénytelen volt maga elé engedni. Mindketten az alagút utáni sikánnál előzték meg a spanyolt, akinek az utolsó körökben még a Juan Pablo Montoya vezette négyesfogat is megérkezett a nyakába.

Alonso kitartott, a negyedik helyet megőrizte, miközben Räikkönen amúgy senkitől sem zavartatva rajt-cél győzelmet aratott. A finn folyamatosan faragja Alonsóval szembeni hátrányát a világbajnoki pontversenyben, óriási harcra van kilátás az idény hátralévő részében.

A Ferrarinak a monacói hétvége sem jött össze igazán, az istállónak be kellett érnie a hetedik, nyolcadik hellyel. Mondjuk, sokáig úgy nézett ki, három pont sem hozható ki a versenyből, hiszen Albers keresztbe fordulásának Schumacher alaposan megitta a levét. Nekikoccant Coulthardnak, ami miatt első vezetőszárnyat kellett cserélni autóján, ezzel borult a gondosan kidolgozott, egy kiállásos taktika.

Minthogy alkatrészt cserélni és tankolni nem lehet egy időben, a világbajnoknak ki kellett mennie a szerelőkhöz még egyszer. Ennek dacára az utolsó körökben megelőzve csapattársát beért hetediknek, amellyel sokra azért nem megy.

Érdekes színfoltot jelentett még a két Sauber párviadala, Jacques Villeneuve optimista manőverének köszönhetően az istálló nem szerzett pontot Monte-Carlóban. Csapattársát, Felipe Massát támadva Villeneuve elszámolta magát, a brazil az ütközést elkerülendő elkormányozta autóját. Peter Saubert a tévések nem mutatták az eset után...

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK