Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen egészen elképesztő, új pályacsúcsot jelentő idővel, a második Fernando Alonsóra néhány ezred híján fél másodpercet verve nyerte a Monacói Nagydíj első időmérő edzését, amelyen a Ferrarik Barrichello, Schumacher sorrendben, két és fél másodperces hátránnyal csak a 10., 11. helyet szerezték meg. Az utolsó három pilóta gyors köre előtt közel negyedórás kényszerszünetet kellett tartani, Ralf Schumacher ugyanis totálkárosra törte Toyotáját. Nagy sikert aratott a Minardi, amelynek mindkét pilótája az állítólag anyagi gondokkal küszködő jordanesek előtt végzett.

Tömegbaleset miatt a tervezettnél negyed órával korábban ért véget a Monacói Nagydíj negyedik szabadedzése. A harmadik tréningen leggyorsabb Juan Pablo Montoya McLarenje lelassult, ami satuzásra kényszerítette a mögötte érkező Ralf Schumachert és David Coulthardot. Jött Jacques Villeneuve is, aki viszont már nem tudott időben reagálni, s beleszállt a skót Red Bulljába, ami nekicsapódott Schumacher Toyotájának. Sérülés nem történt, s az autókat is sikerült újjáépíteni az időmérőig.

Az edzést a Star Wars-festésben tündöklő Red Bull, egész pontosan Vitantonio Liuzzi kezdte. Az olasz a kaszinónál kis híján keresztbe állt a pályán, hatalmasat kellett korrigálnia, néhány tizedet biztosan elbukott. Az alapidőt 1:16.817-tel állította fel.

A minardis Patrick Friesacher, aki a szabadedzéseken rendre verte a Jordaneket, az első szakasz után hat tizeddel volt lassabb Liuzzinál, a második után másfél másodpercre nőtt hátránya. 1:18.574-gyel ért célba. Paul Stoddart másik embere, Christijan Albers sem futott rossz kört, de hét tizeddel kikapott osztrák csapattársától.

A Barcelonában dupla defekt miatt kiesett Michael Schumacher a pálya első harmada után egy tizeddel volt gyorsabb Liuzzinál, ehhez középen négy tizedet tett hozzá. A hétszeres világbajnok 1:16.186-ot teljesített, s vette át az első helyet.

Jacques Villeneuve az első szektorban két tizedet adott Schumachernek, a másodikban 364 ezredre növelte előnyét. A kanadai a végét sem rontotta el, majd három tizeddel verte meg a ferrarist. Ideje: 1:15.921.

Az egyre gyorsabbá vált pályán a jordanes Narain Karthikeyan következett, az indiai már az első szektor után egy másodperces hátrányban volt Villeneuve-höz képest. Középen három másodpercesre növelte lemaradását, végül Friesachertől és Alberstől is kikapott.

Tiago Monteiro hasonló tempóban kezdett, mint csapattársa, s ugyanolyanban is folytatta. A portugál picivel gyorsabb volt ugyan, mint Karthikeyan, a minardisokkal azonban ő sem bírt.

Felipe Massa 182 ezreddel lassabban kezdett, mint Villeneuve, s noha idén eddig rendre alázta a kanadait, most 297 ezreddel kikapott tőle. Az alagút után kicsit elfékezte magát a brazil.

Nick Heidfeld sem tudott mit kezdeni Villeneuve első szektoros idejével, a williamses 27 ezredes hátrányban volt. Középen javítani tudott, 233 ezredes előnybe került, amit az utolsó harmadban nyolc tizedre növelt. 1:15.128.

Rubens Barrichello lassabban kezdett, mint Heidfeld, de gyorsabban, mint Schumacher. Az alagút után Massához hasonlóan hibázott, egy másodperccel kapott ki Heidfeldtől. Schumachert négy századdal verte meg.

David Coulthard, aki egymillió fontot szór a tengerbe, ha megnyeri a futamot, az első szektorban 131 ezreddel volt gyorsabb, mint Heidfeld. Középen négy századra csökkent a fór, a végére pedig elfogyott: a német két tizeddel volt gyorsabb a skótnál.

Montoya megelőzte Heidfeldet, Mark Webber viszont őt verte 117 ezreddel az első szektorban. Ebből középen mindössze egyetlenegyet veszített el, a végén pedig javított: összesen három tizedet adott a dél-amerikainak.

Giancarlo Fisichella 69 ezreddel lassabban kezdett, mint Webber, de középen már két tizedes előnyben volt az ausztrállal szemben. A végét elrontotta, két tizedes hátránnyal másodiknak ért célba.

Ralf Schumacher, aki az első nap után szabálytalan gumihasználat miatt fél másodperces büntetést kapott, a Tabac-kanyarban a szalagkorlátnak csapta Toyotája bal elejét. Az autó átvágódott a túloldalra, jobb első és hátsó kereke kiszakadt, a kasztni fele eltűnt, az edzést piros zászlóval félbeszakították. Az újraindítás ideje a pályára szóródott rengeteg alkatrész (és olaj) miatt sokáig bizonytalan volt. A német a büntetés és mai balesete miatt valószínűleg nem indul a vasárnap délelőtti második időmérőn, minden bizonnyal a mezőny végéről vág majd neki a versenynek.

Közel negyedórás szünet után gurulhatott a pályára a másik Toyotát kormányzó Jarno Trulli, aki az első szektor után másfél tizeddel volt lassabb, mint Webber. Az olajfoltnál kicsit óvatos volt, több mint fél másodperccel ki is kapott Webbertől.

Fernando Alonso 134 ezreddel verte Webbert az első szektorban, amihez középen hármat még hozzátett. 1:14.125-tel vette át az első helyet, majdnem fél másodperccel győzte le a williamsest.

Kimi Räikkönen alaposan odavágott Alonsónak, már az első ponton 226 ezred volt az előnye. A másodikon 379, a célban 481. 1:13.644-es, egészen elképesztő idővel nyert a finn, s tekinthető immár a legnagyobb esélyesnek. Na nem mintha eddig nem kellett volna számolni vele.

Az első időmérő végeredménye:
1 K. Räikkönen McLaren 1:13.644
2 F. Alonso Renault 1:14.125 +0.481
3 M. Webber Williams 1:14.584 +0.940
4 G. Fisichella Renault 1:14.783 +1.139
5 J. Montoya McLaren 1:14.858 +1.214 - idő törölve
6 N. Heidfeld Williams 1:15.128 +1.484
7 J. Trulli Toyota 1:15.189 +1.545
8 D. Coulthard Red Bull 1:15.329 +1.685
9 J. Villeneuve Sauber 1:15.921 +2.277
10 R. Barrichello Ferrari 1:16.142 +2.498
11 M. Schumacher Ferrari 1:16.186 +2.542
12 F. Massa Sauber 1:16.218 +2.574
13 V. Liuzzi Red Bull 1:16.817 +3.173
14 P. Friesacher Minardi 1:18.574 +4.930
15 C. Albers Minardi 1:19.229 +5.585
16 T. Monteiro Jordan 1:19.408 +5.764
17 N. Karthikeyan Jordan 1:19.474 +5.830
18 R. Schumacher Toyota idő nélkül