Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek vitathatatlanul legjobb, legélvezetesebb és legizgalmasabb csatáját vívta Fernando Alonso és Michael Schumacher a San Marinó-i Nagydíj utolsó tizenkét körében. A hétszeres világbajnok hiába volt gyorsabb, mint ifjú spanyol ellenlábasa, képtelen volt előzni, így a renault-s zsinórban harmadik győzelmét ünnepelhette. Harmadik Jenson Button, negyedik a Montoya-helyettes Alexander Wurz lett, a sokat kritizált Jacques Villeneuve pedig behozta a három pontot érő hatodik helyre a Saubert.

Képgaléria

Unalmasnak indult, de Fernando Alonso és Michael Schumacher jóvoltából olyan parádésan végződött a San Marinó-i Nagydíj, hogy arról hosszú-hosszú oldalakat lehetne írni. Pedig nem úgy nézett ki, hogy a futamból hősköltemény lesz, hiszen a hétszeres világbajnok csúnyán elrontotta a második időmérőt, kicsúszott, ezért csak a 13. helyről várhatta a zöld jelzést.

Sokáig nem is mozdult innen, képtelen volt megelőzni öccsét, a toyotás Ralfot, az első boxkiállásoknál azonban ritmust váltott. Miközben előle szépen kiállt mindenki üzemanyagért, rálépett a gázra, s olyan elementáris tempót kezdett autózni, amire talán senki más, csak ő képes. Körönként két másodperccel alázta a mezőnyt, felnyomult a harmadik helyre, s a száguldás alatt összekovácsolt előnyéből futotta arra, hogy ide is érjen vissza.

Fernando Alonso és Jenson Button voltak ekkor előtte, de olyan távolságban, hogy lehetetlennek tűnt utolérésük: a spanyollal szemben 31 másodperc volt a hátránya, de Button is 22 másodpercnyire volt tőle. Valóban lehetetlen küldetés?Nem Schumacher számára...

A hétszeres világbajnok teli tankkal is ugyanazzal az irtózatos lendülettel haladt előre, mint azelőtt, gyakorlatilag pillanatok alatt érte utol Buttont. Átlagban ugyanúgy két másodperccel volt gyorsabb az egész mezőnynél, mint a tankolás előtt, egészen elképesztőt nyújtott. A fizika törvényei miatt egy ideig képtelen volt megelőzni a végül harmadik Buttont (ahhoz képest, hogy a BAR-nak eddig pontja sem volt, Szato bónusz ötödik helyével most rögtön tízzel nyitott - mi ez, ha nem feltámadás?), de az angol nem menekülhetett.

Egy lekörözésnél, a hátsó sikánt szinte átvágva szélvészként húzott el Schumacher a tavalyi bronzérmes mellett, akinek esélye sem volt, hogy feltartóztassa. A nagy üldözősdibe egy ferraris taktikai trükk is belefért, a mérnökök a boxban eljátszották, hogy várják Schumachert, amire válaszul a BAR-osok is készülődni kezdtek. A világbajnok aztán nem jött, ehelyett megelőzte Buttont, s csak újabb villámgyors körök után döntött úgy, hogy valóban ideje benzint vételezni.

Mikor tizenkét körrel a leintés előtt visszaért a pályára, másfél másodperc választotta el Alonsótól, ez szinte azonnal elillant. Ekkor vette kezdetét az a káprázatos csata, amit mindenkinek látnia kellett volna, szavakkal ugyanis nehéz leírni a történteket. Schumacher bújkált, mindent megpróbált, szűkebb íveket vett, de sehogy sem sikerült megelőznie a spanyolt. Akiről vasárnapi teljesítményét látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy valóban Schumacher utódjának tűnik, elképesztő hidegvérrel és profizmussal tartotta maga mögött a hétszeres világbajnokot.

Alonso egyetlen pillanatig sem rezelt be, a legkritikusabb pontokon is észnél volt, hosszú perceken keresztül bírta az elképesztő nyomást. Zsinórban harmadszor győzött, egyébként teljesen megérdemelten, de meg kell emelnünk a kalapunkat Schumacher előtt is. Nemcsak azt bizonyította, hogy nem szabad leírni a Ferrarit, de nyomatékosította azt is, hogy még mindig ő a legjobb mezőnyben. Ha nincs délelőtti hibája, simán nyer, így a 13.-ról "csak" a 2. helyig nyomult előre. Óriási bravúr, ahogy természetesen Alonso sikersorozata is.

A harc egyébként még izgalmasabban alakulhatott volna, ha a pole-ból induló Kimi Räikkönen motorja kitart a végéig, a McLaren azonban néhány kör után bemondta az unalmast. A wokingiak ennek ellenére sem szomorkodhatnak, hiszen a Montoyát helyettesítő Alexander Wurz révén értékes negyedik helyet szereztek. Jacques Villeneuve is végre úgy versenyzett, ahogy az tőle elvárható, a három pontot érő hatodik helyen kormányozta célba a Saubert.

A versenybíróság utóbb boxutcai vétség miatt 25 mp-es időbüntetéssel sújtotta Ralf Schumachert, a Toyota német pilótáját, aki ezzel elvesztette pontszerző, nyolcadik helyét, és a tizenegyedikre csúszott vissza. A tankolás után veszélyesen kihajtó Schumacher helyére így honfitársa, Nick Heidfeld (Williams-BMW) került. A Toyota fellebbez.