Vágólapra másolva!
Ross Brawn technikai igazgató szerint nem fognak egycsapásra megoldódni a Forma-1-es Ferrari-istálló gumigondjai, rengeteg munka áll még a mérnökök előtt.

A Malajziai és Bahreini Nagydíjon kiderült, hogy a Ferrarinak nem elsősorban autójával, hanem a Bridgestone-abroncsokkal vannak gondjai. A sepangi és szahíri futam végére teljesen elkoptak a gumik, közel lehetetlenné téve - de legalábbis megnehezítve - a pályán maradást is. A japán gyár termékei főleg forróságban adják meg magukat, bár egyelőre minden tekintetben rosszabbnak tűnnek a rivális Michelin papucsainál.

A maranellóiak értelemszerűen javítani akarnak a helyzeten, ezért a héten Mugellóban és Fioranóban is intenzív tesztelés folyik. Előbbi helyszínen Michael Schumacher és Luca Badoer, utóbbin Rubens Barrichello gyakorol, a nagy munka ellenére sem reméli azonban Ross Brawn technikai igazgató, hogy egycsapásra megváltozik minden.

"Nehéz helyzetben vagyunk, mert a Bridgestone megtehetné ugyan, hogy egyszerűen keményebb, a versenytávot végigbíró keveréket készít, így azonban túlságosan lassúak lennénk" - magyarázta Brawn. "Ezért az autót kell a gumikhoz igazítanunk oly' módon, hogy kevésbé 'egye' a lágyabb keveréket. Ez nem egyszerű feladat, rengeteg munka áll előttünk."

A következő, a Ferrari hazai versenyének számító San Marinó-i Nagydíjat április 24-én rendezik.