Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Renault-istálló vezetősége rendkívül elégedett Fernando Alonso teljesítményével, így már megkezdte a tárgyalásokat szerződésének meghosszabbításáról. Alain Prost magasztalja a spanyol pilótát.

A francia istálló elöljárói remélik, hogy a május 20-22-i Monacói Nagydíjig eldől a kérdés, s Monte-Carlóban bejelenthetik a megállapodást. A spanyol versenyző remekül kezdte az idei szezont: Ausztráliában harmadik, míg Malajziában és Bahreinben első volt, így tízpontos előnnyel vezeti az összetett versenyt a tavalyi csapattárs, a jelenleg a Toyotánál szereplő olasz Jarno Trulli előtt. A csapatoknál a Renault az éllovas.

A 23 éves Fernando Alonso a Minardinál kezdte F1-es pályafutását, majd 2002-ben tesztpilóta lett a Renault-nál. Versenyzőként 2003 óta erősíti a francia istállót, karrierje első Forma-1-es futamgyőzelmét tavalyelőtt a Hungaroringen aratta.

"Nincs gyenge pontja, most már egyenletes teljesítményre képes. Ismeri saját képességei határait, az autót is tökéletesen uralja, így nem kockáztat feleslegesen és meggondolatlanul" - mondta Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke. Alonsót már régóta potenciális világbajnok jelöltnek tartja a szakma, sőt sokan úgy vélik, ő pótolhatná tökéletesen a hétszeres világbajnok Michael Schumachert a Ferrarinál. A német klasszis szerződése jövőre jár le Maranellóban.

"Amíg Michael a Ferrarit erősíti, addig Fernando nem igazol(hat) oda" - szögezte le Briatore. Szót kért a négyszeres világbajnok Alain Prost is, aki szerint nagy bajnok lehet a fiatal tehetségből. "A spanyol pilótából karizmatikus személyiség, kiváló versenyző lehet: még sok örömet okozhat az F1 rajongóinak. Képesnek tartom arra, hogy az autósport elitkategóriájának meghatározó versenyzője legyen. Minden tőle függ" - fogalmazott Prost, az 1985-ös, '86-os, '89--es és '93-as pontvadászat nyertese.

A legendás francia pilóta elmondta még, hogy a következő két futam sorsdöntő lehet a Ferrari és Schumacher számára. "Amennyiben Schumacheréknek nem sikerül javítani az autó versenyképességén és megfelelő gumikat alkalmazni, akkor bajba kerülhetnek. Michaelnek a következő két futam egyikét meg kellene nyernie, különben késő lesz."