Társoldalunk:

Alonsóra hajt a Ferrari

2005.04.04. 8:56

Jean Todt, a Forma-1-es Ferrari-istálló főnöke szerint jelenleg Fernando Alonso a világ legjobbja, ezért a jövőben szeretné csapatában látni a spanyolt. A maranellóiaknál egyébként a pocsékul zárult Bahreini Nagydíj után sincs pánik.

Újabb elbaltázott hétvégén van túl a Ferrari, pedig Bahreinben debütált végre a világverőként beharangozott F2005-ös. Rubens Barrichello alatt ehhez képest már szombaton csődött mondott a váltó, motorját pedig a vasárnapi, második időmérő edzés után ki kellett cserélni. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher ugyan majdhogynem régi fényében tündökölt, a második rajtkockát szerezte meg, a verseny 12. körében azonban elszállt autójából a hidraulikai nyomás, így kiesett. Nem járt jobban végül Barrichello sem: a brazil elevickélt ugyan a célig, de csak a kilencedik helyen intették le, ugyanúgy a gumikkal támadt gondja, mint két héttel ezelőtt Malajziában. A hőségben egyszerűen elfogytak a Bridgestone-abroncsok a futam végére.

"Hidraulikai hiba miatt estem ki" - magyarázkodott a verseny után Schumacher. "Felszippanthattam valami törmeléket a pályáról, ami tönkretette az egyik hűtőt, a túlmelegedés miatt aztán elszállt a nyomás az autóból. Jó hangulatban dolgozunk tovább, hiszen a 12. körig igencsak versenyképesnek bizonyult az F2005-ös, biztos vagyok benne, hogy a következő futamokon még jobbak leszünk."

A Schumacher-uralom kezdete óta minden új Ferrari megnyerte bemutatkozó nagydíját, ez a sorozat most megszakadt. Ross Brawn technikai igazgató ennek dacára nem zuhant magába, megpróbálta a dolgok jó oldalát nézni. "Eredményünk természetesen csalódást keltő, ettől függetlenül azonban pozitívumai is voltak ennek a hétvégének" - mondta Brawn. "Tudtuk előre, hogy kockázatos lesz bevetni az új autót, ám Michaelhez hasonlóan én is úgy vélem, hogy ez volt a lehető legjobb döntés. Remek stratégiát dolgoztunk ki, ha nincs a kiesés, dobogós eredmény sülhetett volna ki ebből a napból, de most már kár ezen rágódni. Készülünk hazai versenyünkre, a San Marinó-i Nagydíjra, ahol végre be akarjuk bizonyítani, hogy nyerni is tudunk."

A Renault a Ferrarival ellentétben már bizonyított, háromból háromnál tartanak a franciák, az utóbbi két versenyt Fernando Alonso nyerte. Flavio Briatore csapatfőnök öröme annak ellenére is felhőtlen volt, hogy a melbourne-i győztes Giancarlo Fisichella már a futam elején kiesett motorhiba miatt. "Fantasztikus eredményt értünk el" - lelkendezett Briatore. "Fernandónak az első körökben harcolnia kellett Michaellel, kiesése után azonban kímélő üzemmódba kapcsolhatott, s így is simán nyert. Kicsit szomorúak vagyunk Giancarlo miatt, ugyanakkor tudjuk, Imolában visszavág."

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK