Vágólapra másolva!

Alonso nyert, Schumacher kiesett Bahreinben

Megmerevedtek az erőviszonyok a Forma-1-ben, az előző, Malajziai Nagydíjhoz hasonlóan Bahreinben is Fernando Alonso, valamint Jarno Trulli végzett az első két helyen. A dobogó harmadik fokára Kimi Räikkönen állhatott fel, a Ferrari pedig újabb kudarcot könyvelhetett el magának. Michael Schumacher a 12. körben kiesett, míg Rubens Barrichello az utolsó percekben veszítette el a még egy pontot jelentő nyolcadik helyet. A futam hőse az ötödik Pedro de la Rosa volt, aki előzéseivel bemutatta, milyen az igazi autóversenyzés.

Továbbra is szenved a Ferrari. A nagy dérrel-dúrral beharangozott új autóval egész hétvégén gondok voltak, Rubens Barrichello például váltógondok miatt mindkét szombati szabadedzés kihagyására kényszerült. A vasárnapi második időmérő előtt motort kellett cserélni autójában, az új azonban mindössze két kört bírt, így a futamnak egy következő erőforrással vágott neki - az utolsó helyről.

Alaposan megbosszulta tehát magát, hogy a maranellóiak minimális tesztkilométer megtétele után vetették be az F2005-öst, a hétszeres világbajnok alatt is csak 11 kört bírt a technika. A 12.-ben hidraulikai hiba miatt ki kellett állnia a boxba, holott a 2001-es Német Nagydíj óta nem volt gondja a Ferrarival. Schumacher az eddig pontot szerzett pilóták között az utolsó helyen áll, ahogy a Ferrari is a konstruktőrök között.

A hétvége megkoronázásaként Barrichello autója az utolsó körökre teljesen "elfogyott", az éllovasoknál öt-hat másodperccel ment gyengébb időket. Ennek következtében - a rajtot követő előrerohanás után - folyamatosan zuhant hátra, az utolsó percekben lekörözték, majd David Coulthard a még pontot jelentő nyolcadik helyet is elvette tőle. Válságban vannak Todték.

Nem úgy a Renault, amely az idény harmadik versenyét is megnyerte, Malajziához hasonlóan Fernando Alonso ismét rajt-cél győzelmet aratott. Sikere egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, ahogy a sepangi teljesítményét megismétlő toyotás Jarno Trulli második helye sem.

A dobogó harmadik fokára az egyre inkább megizmosodó McLaren képviselője, Kimi Räikkönen állhatott fel, aki mögött a másik Toyotában ülő Ralf Schumacher, majd a nap hőse, a Montoya-helyettes Pedro de la Rosa ért célba. A spanyol pilóta ugyan bakizott egyszer-kétszer, de mindannyiszor mesés előzéssel korrigált, aki ezen a napon elé került, az nem úszhatta meg támadás nélkül. De la Rosa igazi autóversenyt csinált a nem kifejezetten izgalmas, de az első kettőnél nagyságrendekkel jobb futamból, már csak miatta is érdemes volt végigülni a másfél órás száguldást.

Három verseny után még mindig pont nélkül áll a tavalyi világbajnokság második helyezettje, a BAR-Honda, ahol idén nagyon elszúrtak valamit. Szato Takuma fék-, míg Jenson Button váltóhiba miatt esett ki, a brackleyieknek valahogy semmi nem akar összejönni. Button már a sepangi égés után is fennhangon kritizálta a csapatot, s valószínűleg most is kioszt majd egy-két megjegyzést. Egyébként jogosan.