Vágólapra másolva!
Vasárnap rendezik az idei Forma-1-es idény legforróbb versenyét, a Malajziai Nagydíjat. Jenson Button és Juan Pablo Montoya a ferraris Michael Schumacher idegelésével hangol.

Mindjárt itt a Malajziai Nagydíj, fogadkoznak is már a csapatok, hogy. Akik arra esélyesek, pontokat és dobogós helyezéseket akarnak, míg a többiek egyszerűen csak célba akarnak érni. Nem lesz egyszerű, a sepangi ugyanis a leggyilkosabb futamok egyike, negyven fokban, magas páratartalomban és 60-70 fokos aszfalton kell bizonyítania a pilótáknak, na meg persze az autóknak.

Az erőforrások számára emberfeletti próbatételnek ígérkezik a viadal, nem véletlen, hogy a Melbourne-ben taktikai okok miatt kiesett Jenson Button és Szato Takuma gépében a BAR még megfontolja a motorcserét. Ha most vált (és nem esnek ki úgy, mint másfél héttel ezelőtt), a szintén "forró" Bahreinbe is a malajziai erőforásokkal kéne mennie a gárdának, ami nem biztos, hogy a legjobb ötlet. Akárhogy is, a Minardinak nincs veszítenivalója, így Patrick Friesacher és Chritijan Albers is új motorokkal próbálkozik majd.

Kezdetét vette a nyilatkozatháború is, Button és Juan Pablo Montoya is nekiesett verbálisan a Melbourne-ben kiesett Schumachernek. "Lejárt Michael ideje" - fogalmazott például Button, aki különben eléggé leszerepelt az Albert Parkban. "Egyértelműen leszállóágban van, s emiatt nem csak az új szabályok okolhatók: a Ferrari már nem olyan egyeduralkodó, mint régen." A hétszeres világbajnok örök "ellensége", Montoya arról beszélt, "elszállt a Ferrari szerencséje. Michael már nem verhetetlen, s én le is akarom taszítani a trónról." A kolumbiai nem feledkezett meg a kerpeni Heidfelddel történt ütközéséről sem, szerinte egyértelműen a ferraris hibázott. "Michaelt mostantól bárki kilökheti a pályáról" - bizonyította Montoya, hogy szereti a bosszút.

Schumacher visszafogottan nyilatkozott esélyeiről, pedig korábban háromszor is nyert Malajziában. "A sepangi a legtöbb motor számára a második futam lesz, amit végig kell bírni" - kezdte a bajnok. "A gumiknak sem lesz könnyű az időmérőt és a versenyt végigcsinálni, meg kell várnunk az első szabadedzéseket a jóslással. A riválisoknak így előre csak annyit tudok üzenni, hogy a Ferrari az elmúlt években már bizonyította megbízhatóságát és gyorsaságát, vagyis mindenkinek számolnia kell velünk."