Vágólapra másolva!
David Coulthard menedzsere szerint a skót pilóta maga állja költségeit, s fizetést csak akkor kap a Forma-1-es Red Bull-istállótól, ha értékes pontokat szerez az együttesnek.

David Coulthard sokáig bizonytalanságban élt, nem tudta, lesz-e helye idén a száguldó cirkuszban, vagy (egy ideig) a McLaren-Mercedes volt az utolsó csapata. Bánatában már a visszavonulásra is felkészült, ám az utolsó pillanatban érkezett a Jaguar-utód Red Bull ajánlata, így maradhatott a Forma-1-ben.

Minthogy nem válogathatott, elsőre elfogadta az üdítősök ajánlatát, nem foglalkozva azzal, hogy anyagilag lényegesen rosszabbul jár, mint Wokingban. Sokáig azt beszélték, egyáltalán nem kap fizetést, s noha ez később álhírnek bizonyult, az biztos, hogy a 13-szoros futamgyőztes nem a Red Bullnál fog meggazdagodni. "Tavaly év végén szinte mindenhol ránk csapták az ajtót, igencsak rosszul állt David szénája" - nyilatkozta Coulthard menedzsere, Martin Brundle a Telegraphnak. "A Forma-1-en kívül gyakorlatilag bárhol lett volna helye, ő azonban feltétlenül az elitben akart maradni."

"Egyéves szerződést írtunk alá a Red Bullal, ez azonban a versenyzésen kívül nem garantál semmit David számára, ha a csapat nem versenyképes. A költségeit maga fizeti, juttatást csak akkor kap, ha jó eredményekkel kápráztatja el a tulajdonost." Coulthard állítólag közel 30 ezer eurót kap minden egyes vb-pontért, melbourne-i szereplésével (negyedik hely, öt pont) több mint 140 ezret kasszírozott.

Coulthard nem is szerénykedett, kijelentette, jó befektetés volt leigazolása. "A tapasztalatom aranyat ér" - fogalmazott a skót. "Klien is nagyszerű munkát végzett múlt hétvégén, ám vele és Liuzzival az eredmény nem lett volna elég jó. Tehetséges a két fiatal, ezt nem vitatom, de nincs akkora tapasztalatuk, mint nekem."