Vágólapra másolva!
A leleplezések napja volt a pénteki, két Forma-1-es autót is bemutattak a nagyközönségnek. A Jordan moszkvai ceremóniája csak afféle kötelező kör volt, hiszen az új autó Silverstone-ban már bemutatkozott, a Ferrari idei versenygépét viszont eddig senki sem láthatta. Illetve mégis, hiszen gyakorlatilag megegyezik az első futamokon bevetésre kerülő F2004M-mel.

Péntek délelőtt, pontban 11 órakor a Ferrari új, maranellói logisztikai központjában bemutatták az idei esztendőre készített versenygépet, az F2005-öt. A vörös leplet a versenyoveráll helyett öltönyben pompázó négy pilóta, Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Luca Badoer és Marc Gené rántotta le az új autóról, amelynek "éles" bemutatkozására a Spanyol (vagy esetleg San Marinó-i) Nagydíjig kell várni.

Szinte verhetetlen elődjével összehasonlítva az F2005-ös sokat karcsúsodott, megjelenése valahogy elegánsabb lett, mégis, sok mindenben nem különbözik az átmeneti, az első futamokon bevetésre kerülő F2004M modelltől. A legfontosabb eltérés természetesen az új aerodinamika, amely megfelel az új szabályok támasztotta követelményeknek, túl nagy meglepetés azonban nem érte a megjelent újságírókat: az első szárny alá applikált kisebb segédszárnyat a "tesztautón" már kipróbálta a Ferrari, s a pilótafülke mögött elhelyezett kisebb "kitüremkedések" sem forradalmiak.