Vágólapra másolva!
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerint akár egymilliárd dollárral is gazdagodhatnak a Forma-1-es csapatok, ha a Ferrarihoz hasonlóan aláírják az új alapszerződést.

Bernie Ecclestone főguru korábban ötszázmillió dollárt, az FIA-elnök Max Mosley viszont egymilliárdot húzott el virtuálisan a Forma-1-es csapatok orra előtt. Ezért cserébe a Ferrari által korábban már szignált új "alapszerződést", a 2012-ig meghosszabbított, gyakorlatilag az egész sportágat szabályozó Concorde-egyezményt kellene csak aláírniuk a renitenskedő "kilenceknek".

"Úgy vélem, a Forma-1 résztvevőinek sosem voltak jobb kilátásai, mint most" - mondta Mosley. "2008-tól a csapatok Bernie cégei bevételeinek kerek ötven százalékát kapnák meg, kiegészítve a 2004-re, 2005-re, 2006-ra és 2007-re szóló visszamenőleges kifizetésekkel. 2008-tól hatalmas mértékben emelkedhetnek a bevételek, de csakis akkor, ha mindenki aláírja az új szerződést. Szolid becslés szerint is ötszázmillió, illetve egymilliárd dollár között lehet az az összeg, amit az együttesek szétoszthatnak maguk között."

A Ferrari már elfogadta, a többiek viszont élesen kritizálták az új kontraktust, mert lényegében a velük történt egyeztetés nélkül dolgozták ki a végső szövegét.

Mosley mintegy mellékesen megjegyezte azt is, hogy a Jaguar és a Jordan-istálló után egy újabb is tulajdonost cserélhet. "Ahogy hallottam, már tárgyal is vevőjelöltjével az egyik privát csapat" - bökte ki Mosley. Kizárásos alapon a Minardi vagy a Sauber lehet érintett, előbbi főnöke, Paul Stoddart azonban határozottan cáfolta, hogy szándékában állna eladni együttesét. Peter Sauber viszont a Sport1-nek elismerte, adott esetben elképzelhetőnek tartja, hogy a biztos jövő érdekében új tulajdonost keressen.