Vágólapra másolva!
A tavaly nyári londoni parádé sikerén felbuzdulva az idei Forma-1-es világbajnokság melbourne-i futamát megelőzően a szervezők utcai felvonulást rendeznek, hogy ezzel is hangolják a szurkolókat.

Március 2-án, szerdán, vagyis két nappal az első szabadedzések előtt számos autó dübörög majd végig Melbourne leghíresebb utcáin, többek között a Federation Square, a Flinders Street Station, a Művészeti Centrum, a Szent Pál Katedrális, a Városháza lesz a "pálya" része.

John So főpolgármester szerint a parádéval is meg kívánják mutatni a város szépségeit, s biztos, hogy hatalmas nézősereg köszönti majd a résztvevőket. "Londonban csaknem félmillióan nézték meg a Forma-1-es autók felvonulását, mi kétszázezer szurkolót várunk" - mondta So.

Tavaly, július 6-án London központjában látványos bemutatót tartott nyolc F1-es autóversenyző, köztük Baumgartner Zsolt is. A csaknem másfél órásra tervezett fesztivál "túl jól" sikerült, ugyanis a nagy tömeg miatt idő előtt le kellett állítani a lassított futamokat: a nagy hírveréssel beharangozott eseményre több százezren gyűltek össze. A nyolc autó egyébként a belváros legelegánsabb bevásárlónegyedén haladt át, az útvonal a Regent Streeten vezetett a Piccadilly Circuson át az Oxford Circusig és vissza.

Az esemény vonzerejét mutatta: sikerült rábírni a 90-es évek világbajnok versenyzőjét, a néhány éve visszavonult Nigel Mansellt is arra, hogy egy kör erejéig beüljön egy Jordanbe. A legenda a bemutató után kijelentette: ha London akarja, meg tudja rendezni a városi nagydíjat csakúgy, mint Monte-Carlo.