Vágólapra másolva!
Száz százalék, hogy David Coulthard a Red Bull színeiben folytatja Forma-1-es pályafutását, a tulajdonos Dietrich Mateschitz megerősítette a szerződtetéséről szóló hírt.

David Coulthard a párizsi Race of Champions gálán nyilatkozta az Eurosport riporterének, hogy gyakorlatilag mindenben megállapodott a Red Bullal, s már csak a szerződést kell aláírni. Dietrich Mateschitz tulajdonos akkor még nem erősítette meg a hírt, mi több, azt is tagadta, hogy a skót tesztelne Jerezben, a Kronen Zeitungnak adott interjújában hétvégén viszont elismerte, valóban a McLarentől távozó klasszis lesz az együttes egyik pilótája jövőre.

"Coulthard helye biztos" - mondta a hatvan esztendős Mateschitz. "Személyisége és 13 futamgyőzelme igazán remek referencia, sem őt, sem engem nem kellett sokáig győzködni. Ha csak tesztpilótaként számítanánk rá, nem gyakorolt volna a héten Jerezben."

Hogy a skót csapattársa ki lesz, egyelőre nem tudni, mindenesetre Mateschitz előállt egy egészen elképesztő javaslattal. E szerint az idény feléig Vitantonio Liuzzi és Christian Klien futamonként váltaná egymást, amelyikük pedig látványosan gyorsabb lenne a másiknál, megkapná a szezon végéig szóló szerződést. A "vesztesre" tesztpilótaként számítanának a továbbiakban. "Szerintem meg kellene próbálnunk elmenni ebbe az irányba" - folytatta Mateschitz. "Ha mindent a szabályokhoz igazodva csinálunk, miért ne próbálhatnánk ki a két fiatalt versenykörülmények között? Az is elképzelhető, hogy amennyiben egyikük elkap egy jó szériát, zsinórban több nagydíjon is pályára küldjük. Döntés legkorábban a jövő héten várható."

Liuzzi az üggyel kapcsolatban nemtetszésének adott hangot, a La Gazzetta dello Sportnak úgy fogalmazott, ilyen játékban nem kíván részt venni. "Mindent vagy semmit" - fogalmazta meg tömören vágyait.