Vágólapra másolva!
A Michelin - vélhetően a vártnál gyengébb eredmények miatt -menesztette a Forma-1-ért felelős igazgatót, Pascal Vasselont.

A Michelin gyakorlatilag egyik napról a másikra úgy döntött, a továbbiakban nincs szüksége a száguldó cirkuszért felelős Pascal Vasselon munkájára. Minthogy a gumigyár a szakítás okairól nem adott tájékoztatást, csupán sejthető, hogy az elmaradt világbajnoki címek miatt telt be pohár; egyelőre nem tudni, ki veszi át Vasselon feladatait.

A hír meglepő, hiszen a francia szakember a Michelin megbecsült munkatársa volt (mondjuk, az is marad, csak F1-igazgatói tisztségétől kellett megválnia), látszólag teljes volt a bizalom iránta. Nem valószínű, hogy további fejek is lehullanak a Michelinnél, az intézkedés mindenesetre jelzésértékű: a gyárnak elege van a Ferrari és a Bridgestone egyeduralmából.

Vasselon 1985-ben kezdett dolgozni az autósportok világában, először a Renault alkalmazta. Szélcsatorna-modelleket épített, majd besegített a felfüggesztés fejlesztési munkáiba is. 1988-ban csatlakozott a Michelinhez, ahol Pierre Dupasquier sportfőnök 2000-ben nevezte ki F1-felelősnek.