Vágólapra másolva!
Christian Klien szinte biztos befutónak tűnik a Forma-1-es Red Bull (egykoron Jaguar) istállónál, de valószínű, hogy a cég által szponzorált Vitantonio Liuzzi is lehetőséget kap valamilyen formában.

Ha minden a Jaguar új tulajdonosa, Dietrich Mateschitz tervei szerint alakul, Christian Klien és Vitantonio Liuzzi lesznek a Red Bull pilótái a 2005-ös szezonban. "Christiannak fel fogjuk kínálni egyik autónkat, megérdemli a második évet is a száguldó cirkuszban" - idézte az osztrák milliárdost a Bild am Sonntag.

Klien mellett, aki idén három pontot szerzett, az olasz Vitantonio Liuzzi és a svéd Björn Wirdheim tesztelhet majd az együttessel, előbbinek szintén jó esélyei vannak egy szerződésre. "Úgy vélem, végül Vitantonio is nálunk köt majd ki, hogy főállású vagy 'csak' tesztpilóta lesz-e, egyelőre nem tudom" - jegyezte meg Mateschitz.

Liuzzi a Red Bull pártfogoltja, korábban nyert világbajnoki címet kartban és a Forma-3000-ben is. Utóbbi - utoljára megrendezett - sorozatot éppen idén nyerte meg, olyan ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott, hogy az F3000 Schumacherjének kiáltották ki.