Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone a szerdai brit lapokban másodszor is bejelentette, jövőre nem lesz Brit Nagydíj. Sir Jackie Stewart tiltakozik, szerinte nem dőlt el semmi.

Az elmúlt két hétben minden napra jutott egy hír a Brit Nagydíjjal kapcsolatban: lesz, nem lesz, gond van, nincs gond, stb. Olyat is lehetett olvasni, Nigel Mansell menti meg a futamot, azt is megírták, talán lesz verseny, de nem Silverstone-ban. A rendezésért felelős BRDC első embere, Sir Jackie Stewart rendre lenyilatkozta, a maga részéről optimista, s biztos a pozitív végkifejletben.

Biztató volt, hogy a múlt szerdán kiadott előzetes versenynaptárba feltételekkel bár, de bekerült a viadal, ezzel szemben Bernie Ecclestone a Daily Express és a The Times című ma megjelent napilapokban ismét kijelentette, 2005-ben nem lesz Brit Nagydíj. A Forma-1 54 éves történetében még egyszer sem fordult elő, hogy Silverstone ne szerepelt volna a versenynaptárban, most mégis így áll a helyzet. "Biztosnak látszik, hogy jövőre nem lesz Brit Nagydíj" - mondta Ecclestone a Daily Expressnek. "Hiába próbálkoztunk, a silverstone-i elöljárókkal nem tudtunk megegyezni az anyagi kérdésekben, így sajnálattal ugyan, de befejezettnek tekintem a tárgyalásokat. A BRDC mindent a saját szája íze szerint akart alakítani, ám az üzleti életben nem így működnek a dolgok."

"Nem tudok semmi olyasmit eladni, amit nem akarnak megvenni" - filozofált már a The Times hasábjain. "Az egyeztetések alatt végig nem éreztem úgy, hogy a BRDC valóban vállalná a rendezéssel járó kockázatot. Nagyon szerettem volna a versenynaptárban látni a nagydíjat, többet tettem Nagy-Britanniáért, mint bármely más helyszínért, de a másik oldal sajnos nem volt partner." Ecclestone hozzátette, annyira nem volt nehéz meghoznia a döntést, merthogy "olyan nincs, hogy brit Forma-1-es bajnokság, csak világbajnokság van. Nem tehettem mást, most is van egy ajánlatom egy országtól, amely kész rengeteg pénzt invesztálni a sportágba, nem tarthatom fel őket csak azért, mert a BRDC-vel szórakozom." (A hírek szerint Dél-Afrikáról van szó, az Autosport azt is tudni véli, már 2006-ban lesz futam Fokvárosban.)

Az FOM és a BRDC közötti tárgyalások zátonyra futásának nemcsak a következő évre hiányzó kétmillió euró az oka, hanem a rendezésért fizetendő, évi tíz százalékkal növekvő díj is. A BRDC ebbe nem akar belemenni, Ecclestone viszont ragaszkodik a pénzéhez. Ilyen egyszerű.

A végleges versenynaptár kihirdetése december 10-én várható (azaz nagyon is elképzelhető, hogy nem ez volt az utolsó szó az ügyben), Silverstone mellett még Magny-Cours és Imola szerepel "csillaggal" az előzetes naptárban. Amennyiben valóban végleg befellegzett a Brit Nagydíjnak, az Egyesült Államok újabb helyszínnel ugorhat be a helyére. Sir Jackie Stewart szerint mindenesetre még nem dőlt el semmi, "folytatódnak az egyeztetések, s van esély a megegyezésre. Mi kétéves szerződést szeretnénk ötéves opcióval, Ecclestone egy évre írna alá hatéves opcióval."

Stewart azzal is megvádolta az F1 első számú urát, felrúgta Richard Caborn sportminiszterrel kötött megállapodását. "Ecclestone megegyezett Cabornnal, kétéves kontraktust ajánl, segítve a régió fejlődését. Most hirtelen visszatáncolt..."