Vágólapra másolva!
A vasárnapi Brazil Nagydíj lesz a Williams jelenlegi modellje, az FW26-os utolsó versenye. Fujiba költözhet a Japán Nagydíj.

A Williams az idei esztendőnek új koncepcióval vágott neki, az FW26-osnak merész "cápaorrot" álmodtak a tervezőmérnökök. A meghökkentő megoldás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a kék-fehérek a Hungaroringre már "klasszikussá" átalakított autóval érkeztek.

Az istálló nem is kíván visszatérni a zsákutcát jelentő konstrukcióhoz, inkább teljesen új autót épít 2005-re. "Az FW26-os Brazíliában futja utolsó versenyét, a melbourne-i idénynyitón új modellel állunk rajthoz" - jelentette ki Sam Michael, a Williams technikai igazgatója. Bennfentesek szerint az FW27-es a tavalyi kocsira emlékeztet majd, persze csak külsőre, hiszen részleteiben szinte teljesen megújul.

A grove-iak nemcsak autójuktól, hanem pilótáiktól is búcsúznak Interlagosban, Ralf Schumacher a Toyotánál, Juan Pablo Montoya a McLarennél folytatja.

A felkelő nap országában közben dúl a harc a Japán Nagydíjért, az első két futamnak (1976 és '77) otthont adó Fuji bejelentkezett a rendezésért. A vita tulajdonképpen két rivális autógyárról, a Hondáról és a Toyotáról szól, a szuzukai pálya előbbi tulajdonában van, míg a Fujijama lábánál elterülő ringet utóbbi építette. Állapota kissé lelakott volt, így a sepangi, bahreini és sanghaji aszfaltcsíkot jegyző Hermann Tilkét megbízták átépítésével: a jövő év elejére elkészülő projektre 600 millió dollárt szántak, Charlie Whiting az FIA képviseletében a múlt héten el is utazott szemrevételezni a helyszínt. Szuzuka szerződése 2005-ben jár le, Fuji 2006-tól szeretne házigazda lenni.