Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírek szerint a Renault hajlandó motort szállítani a Jordannek, ha cserébe tesztpilótája, Franck Montagny szerződést kap.

Könnyen elképzelhető, hogy tesztpilótából hamarosan teljes állásúvá léptetik elő a Renault tesztpilótáját, Franck Montagnyt. A francia persze nem "anyaistállójánál" (az Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella felállásban kezdi 2005-öt), hanem a Jordannél juthat szóhoz, a Renault ugyanis állítólag ezt szabta feltételéül annak, hogy motorral lássa el a súlyos anyagi gondokkal küszködő együttest.

Eddie Jordan korábban a Toyotát próbálta meggyőzni arról, mennyire jól járna, ha kisegítené a bajból, a japánok azonban makacsul tartják magukat szavukhoz: másnak nem adnak erőforrást. Elsőre Flavio Briatore is elutasító választ adott, ám később kitalálta, ha Montagny szerződést kap, lehet szó az üzletről.

Az Autosport szerint a Renault jelenlegi modelljének, az R24-esnek motorját adná a Jordannek, kiegészítve a sebességváltóval és felfüggesztéssel.