Társoldalunk:

Ralf Schumi alaposan leszólta a Williamst

2004.09.20. 11:51

Ralf Schumacher, a Forma-1-es Williams-istálló német pilótája interjút adott a Spiegel című magazinnak, amelyben sok jót nem mondott jelenlegi csapatáról. Jenson Button ügyében szerdán döntés várható, visszatérhet Heinz-Harald Frentzen. Súlyos balesetet szenvedett a Williams főtervezője.

Azt hónapok óta tudjuk, Ralf Schumacher jövőre a Toyotához igazol. Múlt héten az is kiderült, a német felgyógyult sérüléséből, megfelelt Sid Watkins F1-főorvos tesztjein, így hosszú kihagyás után újra csapata, a Williams rendelkezésére állhat Sanghajban. Nos, a 29 éves pilóta ezen ünnepélyes alkalomból interjút adott a Spiegel című magazinnak, s alaposan leszólta Sir Frank Williams alakulatát.

Amely "mikor, ha nem most?" felkiáltással vágott neki az idei szezonnak, világbajnoki cím helyett azonban jobbára csak szenved. Ralf Schumacher sem vitte sokra az istállónál töltött hat éve alatt, mindössze hatszor nyert, ötször indult az első rajtkockából, holott az első hely reményében igazolt Grove-ba. "A helyzet teljesen világos, nem voltunk sikeresek, emellett saját céljaimat sem sikerült megvalósítanom" - összegzett Ralf Schumi. "Sajnos, a Williamsnek egyszer sem jött össze, hogy egész idényen keresztül versenyképes autót tegyen alánk: gyors pályákon arattunk ugyan egy-két sikert, de ezek csupán a BMW-motor erejének voltak köszönhetőek."

A Williams az 1997-es esztendőig a Forma-1 sikercsapataként alig tudta számolni a győzelmeket, azóta valahogy nem fut igazán az istálló szekere. "A Williams egykoron élcsapat volt, a hangsúly azonban a 'volt'-on van" - csapott oda még egyet Ralf, aki szerint az egykori technikai igazgató, Patrick Head igazságtalanul mondogatott oda neki. "Rendeztük ezt a dolgot: valakin le kellett vezetnie a feszültséget, én voltam, úgymond, a legközelebb. Négyszemközt beismerte, nem volt fair dolog tőle."

Schumacher szerződéshosszabbítási tárgyalásai hamar megfeneklettek Sir Frank Williamsszel, a versenyző szerint nem egészen az ő hibájából. "Már készen volt egy szerződés, amelynek részleteivel mindkét fél egyetértett. Részemről aláírásra is sor került, a Williams jogi okokból csak szóban bólintott rá az egyezségre. Frank Williams aztán hirtelen felrúgta az egészet, hogy ügyeskedhessen még egy kicsit. Ezt nem tudtam elfogadni, amire egyszer kezet rázunk, az legyen is úgy. De nem csak emiatt távoztam, ha az autó jó lett volna, eszembe sem jut, hogy máshova menjek."

Schumacher végezetül szólt egy-két szót a tiszteletről, illetve annak hiányáról is. "1999-ben abszolút mélyponton volt a csapat: rossz volt az autó, rossz volt minden. Ennek dacára az első versenyen harmadik lettem, ugrálni tudtam volna örömömben, a boxban azonban csak érdektelenség volt a reakció a sikerhez szokott emberektől. Egyetlen gratuláló szót sem hallottam, csak azt, 'most már ideje nyernünk'. Hát ilyen az élet a Williamsnél."

A kék-fehérekhez kapcsolódó hír még, hogy a grandprix.com értesülése szerint szerdán dől el, Jenson Buttont magáénak tudhatja-e a csapat, vagy az angolnak maradnia kell a BAR-nál. A szerződésfelügyelő-testület (CRB) az eredeti (többször módosult) tervek szerint csak október végén döntött volna az ügyben, ám ez időpontban a Williams és a BAR több jogásza nem tudott volna megjelenni Genfben, a meghallgatást így - állítólag - áttették szerdára. A vesztes fél különben a londoni Legfelsőbb Bíróságon fellebbezhet a CRB ítélete ellen.

A Sport Bild úgy tudja, amennyiben a Williams veszít, elképzelhető, hogy Heinz-Harald Frentzen a DTM-ből visszatér a Forma-1-be. A váltás a németnek sem lenne ellenére, korábban is felmerült a neve a kék-fehéreknél, s az Opellel kötött szerződésében szerepel egy pont, amelynek értelmében a száguldó cirkuszba bármikor visszaigazolhat.

Gavin Fisher, a Williams főtervezője offroad motorozás közben súlyos balesetet szenvedett Dél-Kaliforniában. A 40 esztendős szakembert meg kellett operálni, további három hétig kell kórházban maradnia, de csapata közleménye szerint már a gyógyulás útjára lépett. Feladatait Mark Loasby veszi át, az FW27-es fejlesztésében nem lesz fennakadás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK