Vágólapra másolva!
A Ford pénteken bejelentette, beszünteti a Jaguar márka gyártását a nagy-britanniai Coventryben. A hír a gyárban mintegy kétezer főt, a világon sok millió Forma-1-rajongót érint: a halmozódó veszteségek miatt ugyanis a Ford (csapatként Jaguar néven) a száguldó cirkuszból is kiszáll.

Pénteken érkezett a hír, hogy a Jordan a megszűnés szélére sodródott, s délutánra az is kiderült, miért: a Ford egy gyárbezárással együtt bejelentette, motorszállítóként s csapatként (Jaguar) is elhagyja év végén a Forma-1-et. Az átstrukturálásra a Jaguar halmozódó veszteségei miatt volt szükség, holott David Pitchfort csapatfőnök a héten még optimistán nyilatkozott. Azt mondta, nemhogy biztos a Jaguar léte a száguldó cirkuszban, még a 180 millió dolláros költségvetést is megnövelik. Nem tették.

A Jaguar elhagyja az F1-es mezőnyt Forrás: AFP

"A Jaguar Forma-1-es jelenléte nagyban hozzájárult a márka ismertté tételéhez, különösen fő piacainkon, az Egyesült Államokon és Anglián kívül" - nyilatkozta John Greenwell, a Jaguar és a Land Rover vezérigazgatója. "Több hónapos, mindenre kiterjedő elemzés után hozta meg a döntést a Ford autógyár. Így a jövőben semmilyen módon nem támogatjuk a Forma-1-es versenyzést, mindannyian úgy látjuk, elérkezett az idő, hogy százszázalékosan fő üzletágunkra koncentráljunk."

A Ford Motor Companyn belül hónapok óta húzódott a Jaguar fennmaradásáról szóló vita, a végső - sajnos negatív - döntést most hozták meg. (Amely különben érthető, hiszen inkább a kivonulás, mint a rajtrács végén szerénykedés.) A Ford állás nélkül maradt alkalmazottainak mindenképpen szeretne új munkát találni, lehetőleg a sportágon belül, így elsődleges cél a csapat eladása. Egyes hírek szerint érdeklődőből sincs hiány, az Olasz Nagydíjjal megszűnt Forma-3000-es sorozatban szerepelt Arden csapatfőnöke, Christian Horner már a büdzsé előteremtésén munkálkodik, s a Jaguar egyik főtámogatójaként számon tartott Red Bull sem zárkózna el a vételtől.

A hír áttételesen Baumgartner Zsoltot is érinti, ugyanis a Minardit motorokkal ellátó, amúgy a Ford-konszernhez tartozó Cosworth vállalatot is eladják.

Mindez azért jött különösen rosszul és rosszkor, mert Paul Stoddart nemrégiben egyezett meg a Cosworthszal arról, hogy a gyár jövőre erősebb motorokkal látja el az istállót, könnyen elképzelhető azonban, hogy így a megállapodásból nem lesz semmi, s legrosszabb esetben jövőre csak hét istálló indul a Forma-1-ben. Ennek következménye az lehet, hogy a Concorde-egyezményben kikötött húsz autó meglétéhez a topcsapatoknak három autót kell indítaniuk.

"A Minardi összes munkatársa szomorúan értesült a pénteki fejleményekről" - közölte Paul Stoddart. "A Minardi évek óta szoros kapcsolatban áll a Cosworthszal, a bejelentéstől függetlenül mindent meg fogunk tenni közösen, hogy találjunk valami megoldást 2005-re. Bízom benne, hogy hamarosan egy mindkét félnek megfelelő variációról számolhatok be." A faenzai kiscsapat közleményében kihangsúlyozta, érvényes szerződése van a következő esztendőre.

Richard Perry-Jones, a Ford alelnöke a Forma-1 menedzsmentjét okolta a döntésért. Szerinte a sportág túl drága, s a bevételekből a résztvevők nem részesülnek megfelelően. "A döntés egyértelmű, visszatáncolás nincs" - idézte Perry-Jonest a Reuters. "A csapaton semmilyen tőkeinjekció sem segíthet, csakis az eladással tartható a Forma-1-ben. Valóban vannak érdeklődők, konkrétumot azonban még nem tudok mondani." A vevőnek sietnie kell, hiszen nem ártana idejében megkötnie a szerződéseket kiszemelt pilótáival, valamint a motorszállítóval.

A BMW motorsportigazgatója, dr. Mario Theissen "csalódott megértéssel" vette tudomásul a Jaguar távozását. "Sajnálom a döntést" - mondta Theissen a sid hírügynökségnek. "Ez a döntés, valamint az elmúlt hónapok tárgyalásai bizonyítják, továbbra is a pénzügyek jelentik a legnagyobb problémát a Forma-1-ben. Az új szabályokkal el kell érnünk, hogy a költségek ne nőjenek tovább, alaposan csökkenteni kell a versenyekre és tesztekre fordított összeget."

A Forma-1 mindenhatóját, Bernie Ecclestone-t nem érte váratlanul a Ford lépése, szerinte elkerülhetetlen volt, hogy ez egyszer bekövetkezik.

"Nem mondhatnám, hogy sokkoltak a pénteki események" - fejtegette Ecclestone. "A Jaguarnak nem ment, a Jordannel együtt a mezőny hátsó felében szerénykedett, arra pedig nem volt pénze, hogy versenyképes autót építsen. Szerintem már ebben az évben sem kellett volna rajthoz állnia." Ecclestone már csak abban bízik, a Jaguar esetleges új vevője az állás nélkül maradt szerelőket is átveszi, s akkor "minden rendben lesz".

A Ford döntése egyébiránt további kérdéseket: mi lesz a tengerentúli ChampCar-szériával, amelynek névadója az autógyár, valamint a Cosworth révén az összes csapat motorszállítója. Amennyiben a Ford ottani tevékenységét is felfüggeszti, az könnyen a sorozat végét jelentheti. Nincs döntés a rali-világbajnokságot illetően sem.