Vágólapra másolva!
Remekül sikerült a visszatérés Ralf Schumacher számára, aki 87 nappal ezelőtt szenvedett balesetet Indianapolisban, a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon.

A Williams-BMW német pilótája 32 kört tett meg az esőszünettel tarkított silverstone-i tesztelésen, és Fernando Alonsót (Renault), illetve Jenson Buttont (BAR-Honda) is megelőzve a legjobb idővel zárt (1:18.015). "Végre megszűntek a hátfájdalmaim, nagyszerűen éreztem magam a pályán" - mondta a 29 éves versenyző a csütörtökön befejeződő gyakorlás első napjának végén.

Az egyesült államokbeli baleset során Ralf Schumacher két gerinccsigolyájában is törés keletkezett, ezért a Francia és a Brit Nagydíjon a spanyol Marc Gené helyettesítette. Hockenheimben és a Hungaroringen Antonio Pizzonia váltotta Genét, aki mindkét alkalommal hetedik lett, majd a Belga GP-n szintén a brazil pilóta kormányozta a Williams BMW-t, de motorhiba miatt feladta a viadalt. Vasárnap az Olasz Nagydíjon Pizzonia ismét hetedik lett.

Schumacher a szeptember 26-i Kínai Nagydíjon már mindenképp indulni akar (Monzára a biztosítótársaság nemet mondott), szerinte semmi és senki nem állhat útjába. Hasonlóan nyilatkozott a BMW motorsportigazgatója, Mario Theissen is: "Ha Ralf egészséges, újra harcba dobjuk."

Mindenesetre Sid Watkins F1-főorvos mondja majd ki a végső szót, az ifjabbik Schumacher csak akkor versenyezhet Sanghajban, ha a doktor minden egészségügyi tesztjén átmegy.

[origo]/MTI