Vágólapra másolva!
Jarno Trulli bízik abban, hogy a számára nagy csalódást jelentő belgiumi versenyt követően a Forma-1-es világbajnokság hétvégi futamán, a monzai Olasz Nagydíjon javítani tud, s dobogós helyezéssel szerez majd örömet szurkolóinak.

A Renault olasz versenyzője Belgiumban az első rajtkockából indult, de végül csak kilencedik lett. "Biztos vagyok abban, hogy Monzában sikeresebb leszek. Fontos, hogy a Spában elért eredményem után is megmaradt az önbizalmam, enélkül nehéz lenne a javítás. A hazai versenyemre készülök, rengetegen szurkolnak majd nekem, ez önbizalmat ad, s egyáltalán nem nyomaszt" - mondta az idei Monacói Nagydíj győztese.

Trulli megjegyezte, hogy a múlt heti monzai tesztelésen mindent megtettek a tökéletes beállításért. "Készen állunk arra, hogy agresszív taktikánkkal támadjuk a legjobbakat. Az elmúlt két évben az autónk remekül alkalmazkodott a monzai körülményekhez és elvárásokhoz, így most is bizakodóak vagyunk. Harcolni akarunk a dobogós helyezésért!" - tette hozzá Trulli.