Vágólapra másolva!
Egyre valószínűbb, hogy a BAR-Honda folyamatos tiltakozása ellenére Jenson Button távozik a csapattól, mert régi-új "gazdája", a Williams-BMW bejegyezte szerződését a Forma-1-es kontraktusokkal foglalkozó bizottságnál (CRB).

Most már a CRB-től függ, hogy elfogadja-e az iratokat, mivel az angol versenyző mostani istállója is hasonló tartalmú papírokat adott át. Emiatt az illetékes testület személyes meghallgatást tűz ki a közeli hetekben.

Frank Williams csapatfőnök augusztus 5-én jelentette be, hogy a következő szezonban Jenson Button lesz az egyik pilótája. A 24 éves klasszis, aki 2000-ben a Williamsnél kezdte a versenyzést, Juan Pablo Montoya helyére kerül. A kolumbiai pilóta a McLaren-Mercedeshez írt alá szerződést. A jelenleg a BAR-Honda színeiben szereplő Button az idén 14 verseny után a harmadik helyen áll 65 pontjával a két Ferrari-versenyző, a már világbajnok német Michael Schumacher (128) és a brazil Rubens Barrichello (88) mögött.

"Nem hiszem, hogy a BAR-Honda lenne számomra a legmegfelelőbb csapat a jövő évre, mert szerintem nem lesz harcban a világbajnoki címért. Nehéz boldogságot lelni annál az istállónál, amelyiknél nem egyértelmű a kijelölt út, pedig tudom, hogy a folytonosság fontos dolog, ez mellettük szólt volna. A Williams-BMW viszont biztosan a legjobbak között lesz, Mark Webberrel kiváló csapatot alkotok majd" - mondta Button egy hétfő esti sajtótájékoztatón.