Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es világbajnokság tizennegyedik futamát, a számtalan balesettel tarkított Belga Nagydíjat, Michael Schumacher lett a második, ezzel - a Ferrari hétszázadik futamán - megnyerte hetedik világbajnoki címét. A dobogó harmadik fokára Rubens Barrichello állhatott fel, Baumgartner Zsolt a 29. körben kiesett.

Parázs futammal tért vissza a versenynaptárba a Belga Nagydíj, hiszen háromszor is járt a pályán a safety car. De talán nem ez a legfontosabb, hanem, hogy idén először kikapott a Ferrari, Schumacher duó (Monacóban ugye Montoya felkente a falra a németet), de a kerpeni a második hellyel is begyűjtötte pályafutása hetedik világbajnoki címét.

Mindjárt a rajt után történt egy tömegbaleset, Barrichello megtolta Webbert, aki lendületből nekiment Szatónak, a japán erre fel keresztbe állt a pályán. Baumgartner belecsúszott csapattársába, Bruniba (a falon végezte az olasz), az ő autóját Pantano találta el. A kisebb tűzzel megspékelt baleset adta meg tehát a verseny alaphangját, amelyen végül Räikkönen élete második futamgyőzelmét aratta.

Schumacher akárhogy üldözte, nem volt képes utolérni a finnt, egy idő után fel is adta: inkább a második helyet őrizgette. Tette ezt nagyon bölcsen, hiszen Barrichello hátsóbb traktusokban autózásával ez is világbajnoki címet jelentett számára, amit nem is hagyott kicsúszni a kezéből.

A leintésig azonban kétszer még szólították a safety cart, előbb Button kapott defektet, amit az éppen lekörözött Baumgartner bánt: az angol BAR-ja "izomból" beleszállt a Minardiba. Amellyel egyébként nem is járt rosszul, hiszen kicsivel arrébb a szalagkorlát várta volna... Néhány körrel a leintés előtt ugyanitt Coulthard szállt bele Klienbe, lehetett újra szedegetni az alkatrészeket. Ami talán nem ment éppen hibátlanul, hiszen rengetegen kaptak defektet.

Schumacher kicsit szomorkásan ácsorgott a dobogón, s az inetrjúszobában sem sugárzott róla az öröm. Hiába, hetedik világbajnoki cím ide vagy oda, idén ő győzelemhez szokott... Hát, ez most nem jött össze.