Vágólapra másolva!
Mindkét szabadedzésen remekelt Michael Schumacher a Forma 1-es Német Nagydíj első napján. Bár a délelőtti tréningen Anthony Davidson, a BAR pilótája még gyorsabb volt nála, délután már nem engedett senkit maga elé. Baumgartner Zsolt előbb a 23., majd a 22. helyen végzett.

Délelőtt Ricardo Zonta volt az első, aki kiment a pályára, 1:20.561-es ideje azonban jócskán gyengébb volt, mint Montoya tavalyi, első rajtkockát érő 1:14.917-es köre. A Ralf Schumacher helyére beugró Pizzonia hamar felvette a ritmust, és végül alig maradt el csapattársától Montoyától, a két Williams a 9-10. helyet foglalta el délelőtt. 18 perccel az idő lejárta előtt félbeszakították az edzést, ugyanis Tim Glock csúszott meg, és állt keresztbe a pályán.

Nem sokkal később Davidsonnak sikerült Schumacher elé kerülni, majd Räikönnen küzdötte fel magát a harmadik helyre, úgy, hogy addig jóformán csak a többieket figyelte a bokszból. Baumgartner Zsolt majd kilenc tizeddel elmaradt csapattársa, Bruni mögött, a hatos kanyarban meg is pördült, végül a 23. lett, csak Pantanót előzte meg. Mark Webber már az első körben műszaki problémákkal küszködött, így nem került érvényes köridő a neve mellé.

Német Nagydíj, első szabadedzés:
1. Anthony Davidson (angol, BAR-Honda) 1:15.756 p (átlag: 217.361 km/ó)
2. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:15.864
3. Kimi Räikkönnen (finn, McLaren-Mercedes) 1:16.318
4. Ricardo Zonta (brazil, Toyota) 1:16.340
5. Giancarlo Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) 1:16.451
6. Olivier Panis (francia, Toyota) 1:16.484
7. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 1:16.493
8. Jenson Button (angol, BAR-Honda) 1:16.544
9. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:16.795
10. Antonio Pizzonia (brazil, Wlliams-BMW) 1:16.845
11. David Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:16.916
12. Cristiano da Matta (brazil, Toyota) 1:17.111
13. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:17.142
14. Felipe Massa (brazil, Sauber-Petronas) 1:17.361
15. Jarno Trulli (olasz, Renault) 1:17.487
16. Szato Takuma (japán, BAR-Honda) 1:17.526
17. Björn Wirdheim (svéd, Jaguar) 1:17.714
18. Nick Heidfeld (német, Jordan-Ford) 1:18.257
19. Timo Glock (német, Jordan-Ford) 1:18.768
20. Christian Klien (osztrák, Jaguar) 1:18.810
21. Gianmaria Bruni (olasz, Minardi-Cosworth) 1:19.088
22. Bas Leinders (belga, Minardi-Cosworth) 1:19.270
23. Baumgartner Zsolt (magyar, Minardi-Cosworth) 1:19.959
24. Giorgio Pantano (olasz, Jordan-Ford) 1:20.029
25. Mark Webber (ausztál, Jaguar) mért kör nélkül

A második edzésen a Renault teli tankkal kezdett, ami meg is látszott eleinte, Alonsóék két másodperccel gyengébb köröket mentek, mint az éllovas. M. Schumi és Barrichello révén egy ideig teljes volt a Ferrari-fölény, aztán a brazil visszaesett, és végül kilencedik lett. Räikkönen és Montoya jött fel a világbajnok mögé, de Pizzonia és a BAR pilótái is jól szerepeltek. Nem ment ilyen jól Coulthardnak, aki többször is megpördült, Webbernek viszont sikerült összerakni az autót, és a tizenharmadik helyre ért oda. Baumgartner három versenyzőt is maga mögé utasított, és ezzel a 22. pozíciót foglalta el. A nap krónikájához tartozik még, hogy Button autójában motort cseréltek, így a szombati eredményéhez képest tíz helyről hátrébb kell majd indulnia vasárnap.

Német Nagydíj, második szabadedzés:
1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:15.001 p (átlag: 219,549 km/ó)
2. Kimi Räikkonen (finn, McLaren-Mercedes) 1:15.045
3. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:15.167
4. Jenson Button (angol, BAR-Honda) 1:15.379
5. Antonio Pizzonia (brazil, Williams-BMW) 1:15.470
6. Anthony Davidson (angol, BAR-Honda) 1:15.576
7. Szato Takuma (japán, BAR-Honda) 1:15.657
8. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:15.677
9. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 1:15.738
10. Ricardo Zonta (brazil, Toyota) 1:16.200
11. David Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:16.265
12. Björn Wirdheim (svéd, Jaguar) 1:16.342
13. Mark Webber (ausztál, Jaguar) 1:16.514
14. Jarno Trulli (olasz, Renault) 1:16.660
15. Christian Klien (osztrák, Jaguar) 1:16.854
16. Felipe Massa (brazil, Sauber-Petronas) 1:16.865
17. Giancarlo Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) 1:17.026
18. Cristiano da Matta (brazil, Toyota) 1:17.300
19. Olivier Panis (francia, Toyota) 1:17.419
20. Timo Glock (német, Jordan-Ford) 1:17.724
21. Giorgio Pantano (olasz, Jordan-Ford) 1:17.869
22. Baumgartner Zsolt (Minardi-Cosworth) 1:18.098
23. Bas Leinders (belga, Minardi-Cosworth) 1:18.224
24. Nick Heidfeld (német, Jordan-Ford) 1:18.243
25. Gianmaria Bruni (olasz, Minardi-Cosworth) 1:18.309