Vágólapra másolva!
A Forma-1-es világbajnokság 4. helyén álló Williams-BMW több évvel meghosszabbította szerződését főszponzorával. A Hewlett-Packard öt évvel ezelőtt került Sir Frank Williams csapatához.

A Hewlett-Packard vezetősége úgy véli, a Forma-1-es megjelenéssel megnőtt a cég termékei iránti kereslet, ráadásul azzal, hogy a legjobb európai helyszínek továbbra is szerepelnek a versenynaptárban, s emellett más kontinensre is eljutnak a versenyautók, a száguldó cirkusz az olimpiák és a labdarúgó-világbajnokságok után a globálisan legelterjedtebb sportágnak tekinthető.

"Azzal, hogy Kína, Bahrein és más, Európán kívüli országok is bekapcsolódnak a Forma-1-be, cégünk egyre érdekeltebb lesz ezen piacokon. Kínában óriási lehetőségek rejlenek, piaci szempontból elsőbbséget élvez, s amikor szeptemberben az első Grand Prix-t rendezik majd Sanghajban, akkor indul igazán a promóciós tevékenységünk. Nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európa nagyon fontos, de ezt a területet már lefedtük" - nyilatkozta a Financial Timesnak Andrew Collis, a HP marketingigazgatója.

A szerződés összegéről sem Collis, sem a Williams első embere, Sir Frank Williams nem nyilatkozott. A HP az autótervezéstől a teljesítmény- és adatkezelésen át a gyártásig, valamint az istálló központjában és a világ F-1-es versenypályáin végzett telemetriai vizsgálatokig sokféle területen látja el termékekkel, megoldásokkal és szolgáltatásokkal a Williams-BMW-t.

[origo]/(MTI)