Vágólapra másolva!

Schumacher Silverstone-ban is nyert

Idei tizedik győzelmét szerezte meg Michael Schumacher a Forma-1-es világbajnokság 11. futamán, a Brit Nagydíjon. A hatszoros világbajnok a negyedik helyről rajtolva, ezúttal kétkiállásos taktikát választva utasította maga mögé az egész mezőnyt, s ünnepelhetett nyolcvanadik alkalommal a dobogó tetején. Második Kimi Räikkönen, harmadik Rubens Barrichello lett, Baumgartner Zsolt motorhiba miatt a 32. körben kiesett.

Michael Schumacher már megint nyert, de a Brit Nagydíjnak nem ez volt az érdekessége, hanem, hogy végre versenyt is láthattunk. De ne szaladjunk ennyire előre.

A hatszoros világbajnok ugyan csak a negyedik helyről startolhatott, de a Ferrarinak taktikailag ismét sikerült felülmúlnia a mezőnyt. Míg egy héttel ezelőtt Ross Brawn négyszer hívta ki a németet, ezúttal két kerékcserével kalkulált, természetesen jól. Az első helyről indult Räikkönen a 11. körben állt ki először, míg Schumacher még jó ideig rótta a köröket (pályacsúcsokat szórva), így első kerékcseréje után éppen Räikkönen elé érkezett vissza.

Szerencséje is volt, hiszen a finnt előbb Szato, majd lekörözöttek tartották fel, az első hely ettől függetlenül az ölébe hullott. Két kiállás után úgy tűnt, minden eldőlt, Schumacher taktikázni is kezdett (szándékosan lassabb köröket ment, hogy Barrichello utolérhesse Räikkönent, majd a boxban esetleg elé kerülhessen), a 41. körben azonban Trulli hatalmasat bukott, s beküldték a safety cart. Mint később kiderült, a Renault bal hátsó felfüggesztése eltört, az olasz ezért bukfencezett a kavicságyba. Baja nem esett, jól érzi magát.

Mihelyst a biztonsági autó a pályára hajtott, Räikkönen berobogott a boxba, s noha Barrichello ment utána, nem cseréltek helyet. Schumacher tisztes előnye pillanatok alatt vált semmivé, s Räikkönen meg is próbált hasznot húzni ebből: kőkeményen támadta a németet, a féktávokon valósággal letolta a pályáról.

Schumacher állta a sarat, sőt, később faképnél is hagyta a mclarenest, ettől függetlenül jó volt látni, hogy végre nem gond nélkül gyűjti be az első helyet. Ha ez a McLaren új motort is kap, végképp versenyképes lesz, s ez csak jót tehet a világbajnokságnak. A harmadik hely Barrichellóé, a negyedik Buttoné lett, ötödikként Juan Pablo Montoyát intették le, akit az utolsó körökben nagyon üldözött Giancarlo Fisichella. A sauberes úgy lett hatodik, hogy az utolsó helyről rajtolt, minden dicséretet megérdemel teljesítményéért.

Coulthard a másik McLarent behozta hetediknek, s pontot szerzett Mark Webber is, aki mindent kisajtolt a Jaguarból. A Ralf Schumacher helyett bevetett Marc Gené ismét nem alkotott maradandót, csupán 12. lett, Baumgartner Zsolt a 32. körben motorhiba miatt kiesett.