Vágólapra másolva!
Bécsi lapértesülés szerint Gerhard Berger lesz az új Forma-1-es Jaguar-istálló vezetője, amely kizárólag amerikai versenyzőket foglalkoztat majd.

A Kleinen Zeitung úgy tudja, hogy jövőre a Red Bull felvásárolja az idén mindössze három pontnál tartó - Jaguar-Cosworth-ként indult - angol együttest, s a kocsikba tengerentúli motor, alváz és pilóta kerül. Az egyelőre név nélküli csapat élén a sportág osztrák legendája áll majd, akit a közelmúltban a McLarennel és a Ferrarival is összefüggésbe hoztak.

A versenyzők a salzburgi energiaital-gyártó cég egyesült államokbeli tehetségkutató programjából kerülnek ki, elsőként a 21 éves - jelenleg a Forma-Renault-ban szereplő - Scott Speed neve merült fel.

Gerhard Berger egyelőre nem cáfolta a felröppent híreket, a Red Bull viszont igen. Illetve, ez csak félig pontos megállapítás, a vállalat ugyanis elismerte, valóban dolgozik egy "összamerikai" Forma-1-es csapat felépítésén. Az osztrák sajtóban ugyanakkor ezt kész tényként kezelik, mint a lapok írták, régóta tudott dologról van szó, a Jaguar-felvásárlásról szóló hír azonban mindenkit meglepett. "A Red Bull nem veszi meg a Jaguart, Gerhard Bergerrel szóba sem állt" - közölte Stefan Hundegger kommunikációs igazgató. "Célunk megvalósításán, hogy felépítsünk egy tengerentúli Forma-1-es csapatot, mindazonáltal dolgozunk tovább, mint eddig."

[origo]/MTI