Vágólapra másolva!
Michael Schumacher 13 ezredmásodpercre volt attól, hogy megbüntessék a múlt vasárnapi Amerikai Nagydíjon. Mázlija volt.

Gyakorlatilag 13 ezredmásodperc döntötte el a múlt vasárnapi Amerikai Nagydíjat, derült ki egy jelentéktelennek tartott adatsorból. Michael Schumacher öt kör után ennyivel állt Rubens Barrichello mögött (mellett...), ha autójának orra kicsit előrébb van, megbüntetik. Hogy miért?

A szabálykönyv kimondja, hogy safety car-szakasz után nem lehet előzni, míg nem kezdődik új kör. A rajt utáni tömegbaleset miatt éppen az ötödik körig volt pályán a biztonsági autó, távozását követően Schumacher már a célegyenes előtti oválkanyarban rányomult az előtte haladó Barrichellóra, s megkezdte előzését. Szerencséjére a manővert csak a hatodik körben tudta befejezni, a célvonalon fej fej mellett haladt a két Ferrari.

Az első adatok alapján még úgy tűnt, a német volt előrébb orrhosszal, de a rendszer aztán javított, s kihozta Barrichello javára az említett 13 ezredes különbséget. Sokan ezt furcsállták, így az FIA-hoz fordultak, ahol megerősítették, hogy a második adat a helyes.

Amennyiben Schumacher állt volna jobban akár csak egy ezreddel is, büntetésből át kellett volna gurulnia a boxutcán, vagyis nem nagyon tudta volna megnyerni idei nyolcadik versenyét. Erre mondják, ebben a sportágban centik döntenek. És tényleg.