Vágólapra másolva!
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke azt szeretné, ha a Forma-1-es Ferrari-istálló csapatfőnöke, Jean Todt előbb alelnök, majd 2005 után utódja lenne.

Max Mosley Bernie Ecclestone után a Forma-1 második legbefolyásosabb embere, 1991 óta tölti be az FIA elnöki tisztét. 2001-ben egyszer már újraválasztották, 2005 végén lejáró mandátumát azonban nem óhajtja meghosszabbítani. Mindezt levélben tudatta az FIA 150 testületi tagjával, valamint a német autómobilklubbal, az ADAC-kal, emellett pedig meghirdette a szövetséget érintő átalakítási programját.

Mosley azt szeretné, ha a jövőben két ember irányítaná az FIA-t: az elnök inkább az általános (politikai) dolgokkal foglalkozna, míg az alelnökre (jelenleg Marco Piccini) hárulna a sporttal kapcsolatos feladatok intézése. Az F1 Racing magazin júliusi száma szerint Mosley Jean Todtot, a Ferrari csapatfőnökét látná szívesen az alelnöki székben, majd visszavonulása után a szövetség élén.

"Todt már dolgozott minden jelentős szakágban, s nyert" - idézte a lap Mosleyt. "Azt hiszem, rajta kívül erre senki nem volt képes, biztosan tökéletes munkát végezne az FIA élén is." Jackie Stewart is a jelöltek között van, őt azonban Mosley nem tartja elég kompetensnek, mint mondta, utódjának szakmailag (elsősorban a modern motorsportok tekintetében) topon kell lennie, s jól kell lavíroznia a sportpolitika útvesztőiben is.

Mosley javaslatát július 1-jén tárgyalja az FIA "közgyűlése", amennyiben mindenki rábólint, 2005 októberében léphet életbe. Nem árt tudni, hogy Todtnak 2006-ig szerződése van a Ferrarival...