Vágólapra másolva!
Vasárnap ünnepélyes keretek között átadták a szeptember 26-i, első Kínai Nagydíjnak otthont adó sanghaji ringet. A ceremóniára 32 ezren voltak kíváncsiak.

Elkészült a kínaiak Forma-1-es pályája, amelynek ünnepélyes megnyitójára nem kevesebben, mint 32 ezren voltak kíváncsiak.

A közel öt és fél kilométer hosszú, a német Hermann Tilke tervezte pályán Gerhard Berger tette meg az első három kört, a versenyzői karrierjének befejezése után a BMW-nél motorsportigazgatóként dolgozott osztrák Michael Schumacher tavalyi Ferrariját vezette.

A kevesebb, mint 18 hónap alatt "összedobott" ring tribünjein összesen kétszázezer néző foglalhat helyet, az építkezés 240 millió dollárba került. A pályához kapcsolódó hír még, hogy hivatalosan is bejelentették, a szeptemberi futamon tilos lesz a dohánytermékek reklámozása. Az egyelőre nem dőlt el, hogy a tilalom a versenyautókra is vonatkozik-e, mindenesetre a dohánygyáraknak a reklámtáblák kihelyezéséről biztosan le kell mondaniuk.