Vágólapra másolva!
A német lapokkal szemben a Mika Häkkinenhez közel állók szinte lehetetlennek tartják, hogy a finn visszatérjen a Forma-1-be.

Az auto, motor und sport című magazin és a Bild múlt héten szellőztette meg, hogy Mika Häkkinen visszatérne a Forma-1-be, s ennek érdekében már az edzéseket is megkezdte. Írták, egy speciális diétának köszönhetően a finn visszanyerte versenysúlyát, s nyár végén már teszteli is a Williams-BMW-t.

A Häkkinenhez közel álló személyek a Nürburgringen cáfolták, hogy a világbajnok a visszatérésen gondolkodna. "Mika otthon ül, s csak csóválja a fejét a pletykák hallatán" - mondta például David Coulthard, Häkkinen egykori csapattársa és barátja. "Biztos vagyok benne, hogy soha többet nem fog a Forma-1-ben versenyezni." A "száguldó finn" 2001-ben szakított az autósportok elitkategóriájával, utolsó szezonja eléggé közepesre sikeredett (37 ponttal ötödik lett). Azóta felesége és gyermeke társaságában tölti idejét, néha pedig versenyekkel foglalja el magát: múlt hét végén például egy finn Porsche-viadalon állt rajthoz, az első versenyt megnyerte, a másodikon ezüstérmes lett.

Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke (akivel Häkkinen igen szoros kapcsolatba került adelaide-i, kis híján halálos balesete után) sem tud semmit egykori pilótája visszatérési terveiről. "Nagyon jól ismerem azokat az okokat, amelyek miatt Mika a visszavonulás mellett döntött" - nyilatkozta Dennis. "Nem tudom elképzelni, hogy ezek az okok már ne létezzenek."

A Williamsnél amúgy is bajosan tesztelhetne Häkkinen, ez év végéig ugyanis szerződés köti a McLarenhez. Csakis a wokingiak engedélyével szerepelhetne másik csapatban, s egyelőre nem jelezte, hogy szándékában állna ilyesmi. "Ha Mika valóban fontolgatná a visszatérést, azt mindenképpen meg kellene beszélnie velünk. Egyelőre nem jelentkezett" - árulta el Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke.