Vágólapra másolva!

Schumacher nyerte az Európa Nagydíjat

A pole pozícióból indult Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es világbajnokság hetedik futamát, az Európa Nagydíjat. A hatszoros világbajnok pályafutása során 76. alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára, második Rubens Barrichello, harmadik Jenson Button lett. A verseny első körében a végül nyolcadikként befutott Juan Pablo Montoya kilökte a pályáról csapattársát, Ralf Schumachert, mindkét McLaren motorja elfüstölt. Baumgartner Zsolt célba ért, de megint nem tudott megelőzni senkit, 15. lett.

Helyre állt a világ rendje, Michael Schumacher ismét leckét adott a Forma-1-es mezőnynek modern autóversenyzésből. A Ferrari hatszoros világbajnokát megszorítani sem tudta senki az Európa Nagydíjon, csupán a kerékcserék alatt adta át másnak első helyét. Csapata taktikából ismét jelesre vizsgázott, hiszen a hetedik helyről rajtolt Barrichellót (két kerékcserével) behozta a második helyre.

Schumacher idén hatodszor, pályafutása során 76.-szor nyert, rá több szót nem is érdemes vesztegetni. Annál inkább öccsére, Ralfra, aki már az első körben kiesett, köszönhetően a másik williamsesnek, Montoyának. A kolumbiai hátulról letarolta a németek második számú kedvencét, aki magával sodorta a semmiről sem tehető Cristiano da Mattát is.

Hazai pályán szerepelt le az egyértelműen válságban lévő McLaren-Mercedes (kíváncsian várjuk, az új, kedden már tesztképes autó mire lesz képes), sem Kimi Räikkönen, sem David Coulthard nem tudta teljesíteni a hatvan körös versenytávot. Mindkettejüknek a lelkét kilehelő motorral gyűlt meg a baja, idén már sokadszor. Szegény Szato Takuma is pórul járt, előbb csatázott egy jót Barrichellóval, majd Hondája megadta magát.

Baumgartner Zsolt három kör hátránnyal célba ért, de a kiesetteken kívül senkit sem tudott megelőzni.