Vágólapra másolva!
Michael Schumacher nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj mindkét csütörtöki szabadedzését, a hatszoros világbajnok előbb hét tizeddel előzte meg Szato Takumát, majd néggyel Anthony Davidsont. Baumgartner Zsolt délelőtt 23., délután 22. lett, ideje három fél és másodpercet javult, csapattársa, Gianmaria Bruni azonban mindkétszer megelőzte. Motort kellett cserélni Mark Webber és Ralf Schumacher autójában, így ők a szombati időmérőn kiharcolt helyezésükhöz képest tíz hellyel hátrébbról rajtolnak majd.

Néhány perccel az első monacói szabadedzés vége előtt úgy tűnt, szenzációnak lehetünk majd tanúi, ekkor ugyanis érkezett a toyotás Ricardo Zonta, s letaszította a hatszoros világbajnok Michael Schumachert az első helyről. A német azonban mintha csak erre várt volna, előrukkolt két valóban villámgyors körrel, így végeredményben simán utasított maga mögé mindenkit: a hajrában előrelépő BAR-osokra, Szato Takumára és Jenson Buttonra 777, illetve 837 ezredet vert.

A tréning egyébként nem volt izgalommentes, fél tizenkettő magassában hét percre meg kellett szakítani, Mark Webber Jaguarjának motorja ugyanis látványosan elégett. A tűzoltók habbal fékezték meg a lángokat, a takarítás idejére pedig felfüggesztették a gyakorlást. A Milton Keynes-iek különben igencsak szerencsétlenek voltak, a tesztpilóta Björn Wirdheimnek is idő előtt kellett befejeznie a munkát: autója az alagút után állt meg.

Timo Glocknak vezetési hiba mellett kellett bűnhődnie, a Jordan tesztpilótája elvétette az egyik kanyart. Baumgartner Zsolt számára sem tartogatott sok sikerélményt az első edzés, csak a Minardi tesztpilótáját, Bas Leinderst, valamint a mért kört nem teljesítő Ralf Schumachert előzte meg, s lett ezáltal 23. Csapattársa, Gianmaria Bruni teljesítményétől - két ezredtől eltekintve - kereken egy másodperccel maradt el.

Monacói Nagydíj, első szabadedzés:
1. Michael Schumacher (GER) Ferrari 1:16.502
2. Szato Takuma (JPN) BAR-Honda 1:17.279 +0.777
3. Jenson Button (GBR) BAR-Honda 1:17.339 +0.837
4. Ricardo Zonta (BRA) Toyota 1:17.426 +0.924
5. David Coulthard (GBR) McLaren-Mercedes 1:17.524 +1.022
6. Fernando Alonso (ESP) Renault 1:17.686 +1.184
7. Anthony Davidson (ENG) BAR-Honda 1:17.791 +1.289
8. Jarno Trulli (ITA) Renault 1:17.856 +1.354
9. Juan Pablo Montoya (COL) Williams-BMW 1:17.937 +1.435
10. Kimi Räikkönen (FIN) McLaren-Mercedes 1:17.952 +1.450
11. Giancarlo Fisichella (ITA) Sauber-Petronas 1:18.338 +1.836
12. Rubens Barrichello (BRA) Ferrari 1:18.621 +2.119
13. Cristiano da Matta (BRA) Toyota 1:18.889 +2.387
14. Olivier Panis (FRA) Toyota 1:19.218 +2.716
15. Mark Webber (AUS) Jaguar 1:19.261 +2.759
16. Felipe Massa (BRA) Sauber-Petronas 1:19.335 +2.833
17. Christian Klien (AUT) Jaguar 1:19.487 +2.985
18. Giorgio Pantano (ITA) Jordan-Ford 1:20.528 +4.026
19. Timo Glock (GER) Jordan-Ford 1:20.534 +4.032
20. Björn Wirdheim (SWE) Jaguar 1:20.680 +4.178
21. Nick Heidfeld (GER) Jordan-Ford 1:21.141 +4.639
22. Gianmaria Bruni (ITA) Minardi-Cosworth 1:21.201 +4.699
23. Baumgartner Zsolt (HUN) Minardi-Cosworth 1:22.203 +5.701
24. Bas Leinders (BEL) Minardi-Cosworth 1:23.361 +6.859
25. Ralf Schumacher (GER) Williams-BMW mért kör nélkül

A második szabadedzés előtt hivatalossá vált, Mark Webber és Ralf Schumacher autójában motort kellett cserélni, így ők már biztosan tíz hellyel hátrébbról vághatnak neki a vasárnapi futamnak a szombati időmérőn kiharcolt pozíciójukhoz képest. Monacóban, ahol kifejezetten nehéz előzni, mindez sorscsapással egyenértékű...

A második tréningen egyébként folytatódott a Jaguar rossz sorozata, Christian Klien autója is lerobbant, a többiek viszont sokat javítottak délelőtti eredményükön. Baumgartner Zsolt például három és fél másodpercet, igaz, végül így sem tudta megverni Brunit: minimális különbséggel, hét ezreddel, de alulmaradt. Az olaszról amúgy jegyezzük meg: most versenyez először Monte-Carlo utcáin...

Schumacher majd' két másodpercet ment jobbat, mint délelőtt, így természetesen nem lehetett megverni. A legközelebb a mostanság kiváló eredményekkel előrukkoló Davidson került hozzá, hátránya négy tized volt.

Monacói Nagydíj, második szabadedzés:
1. Michael Schumacher (GER) Ferrari 1:14.741
2. Anthony Davidson (ENG) BAR-Honda 1:15.141 +0.400
3. Rubens Barrichello (BRA) Ferrari 1:15.319 +0.578
4. Jarno Trulli (ITA) Renault 1:15.472 +0.731
5. Kimi Räikkönen (FIN) McLaren-Mercedes 1:15.479 +0.738
6. Jenson Button (GBR) BAR-Honda 1:15.520 +0.779
7. Szato Takuma (JPN) BAR-Honda 1:15.664 +0.923
8. Ricardo Zonta (BRA) Toyota 1:15.690 +0.949
9. Fernando Alonso (ESP) Renault 1:15.701 +0.960
10. Juan Pablo Montoya (COL) Williams-BMW 1:16.097 +1.356
11. David Coulthard (GBR) McLaren-Mercedes 1:16.229 +1.488
12. Ralf Schumacher (GER) Williams-BMW 1:16.556 +1.815
13. Cristiano da Matta (BRA) Toyota 1:16.743 +2.002
14. Giancarlo Fisichella (ITA) Sauber-Petronas 1:16.748 +2.007
15. Olivier Panis (FRA) Toyota 1:17.007 +2.266
16. Giorgio Pantano (ITA) Jordan-Ford 1:17.309 +2.568
17. Felipe Massa (BRA) Sauber-Petronas 1:17.422 +2.681
18. Timo Glock (GER) Jordan-Ford 1:17.756 +3.015
19. Nick Heidfeld (GER) Jordan-Ford 1:17.873 +3.132
20. Christian Klien (AUT) Jaguar 1:17.988 +3.247
21. Gianmaria Bruni (ITA) Minardi-Cosworth 1:18.822 +4.081
22. Baumgartner Zsolt (HUN) Minardi-Cosworth 1:18.829 +4.088
23. Bas Leinders (BEL) Minardi-Cosworth 1:20.370 +5.629
24. Björn Wirdheim (SWE) Jaguar mért kör nélkül
25. Mark Webber (AUS) Jaguar mért kör nélkül