Vágólapra másolva!
Tíz évvel a brazil Ayrton Senna tragikus balesete után kiderült, hogy a Ferrari hatszoros világbajnoka, Michael Schumacher eleinte felelősnek érezte magát bálványa haláláért. A német nyilatkozott a hétvégi San Marinó-i Nagydíjról is, amelyen újabb győzelmet vár.

Tíz évvel Ayrton Senna halála után sem tisztázott még, ki a felelős az 1994. május elsején bekövetkezett tragédiáért, Michael Schumacher mindenesetre egy ideig úgy gondolta, miatta hunyt el a brazil legenda. Amint azt most a Benetton egyik egykori alkalmazottja (aki jelen volt a tragikus imolai futamon) elmondta, a német végtelenül szomorú volt az eredményhirdetés után, holott megnyerte a versenyt. "Teljesen kisírta a szemeit" - emlékezett Di Spiers. "Azt mondta, az ő hibája volt, mert túlságosan keményen támadta Ayrtont. Teljesen össze volt törve, megvigasztalni sem nagyon lehetett."

Schumacher erről nem nyilatkozott, arról viszont beszélt, milyen kapcsolatban volt a háromszoros világbajnokkal. "Volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, nem tart túlságosan sokra, s meg akar leckéztetni [a pályán], de összességében azért tisztelt. Büszke vagyok arra, hogy a halála előtti hónapokban egész jól kijöttünk egymással." Senna temetésére számtalan pilóta utazott el Sao Paulóba, Schumacher azonban otthon maradt. Hogy miért? "Azokban az időkben teljesen össze voltam zavarodva érzelmileg, azon gondolkodtam, abbahagyjam-e pályafutásomat. Csak egy silverstone-i teszt után döntöttem el, hogy folytatom, anélkül nem lettem volna képes elutazni a következő versenyre. Azóta tudom, rossz döntést hoztam, ott kellett volna lennem, de Ayrtont ettől függetlenül sosem fogom elfelejteni: azóta volt a példaképem, hogy láttam gokartozni."

Közeleg a vasárnap, a San Marinó-i Nagydíj időpontja, Schumacher így beszélt a "szakmáról" is. "Mindig kiváló eredményeket érünk el Imolában, s bízom abban, hogy most is élünk az eséllyel" - mondta a Ferrari német világsztárja. A Forma-1 legeredményesebb versenyzőjének külön motivációt jelent, hogy San Marino tiszteletbeli nagykövetének is kinevezték. "El kell ismernem, hogy emiatt még különlegesebb jelentősége lesz számomra a futamnak. Viszont nem pihenhetünk a babérjainkon, mert tudom, a sikeres szezonkezdetünk a többiekre is hatással volt, s biztos, hogy most javítani akarnak. Számomra az is nyilvánvaló, hogy a látszat ellenére nem olyan nagy a különbség csapatunk és a vetélytársak között." Hozzátette: a kiváló eredmények ellenére a Ferrarinál is mindent megtesznek a javulásért.

"Nem állhatunk meg, mert most kezdődik a sorozat nagyon fontos, európai szakasza." Michael Schumacher ötször győzött Imolában, legutóbb tavaly, de mégsem ünnepelt, mert néhány órával a futam előtt hunyt el az édesanyja.

A Ferrari amúgy új fejlesztésű benzint használ majd San Marinóban, a Shell V Power F1ULG58-at az imolai aszfaltcsík sajátosságait figyelembe véve állították elő. A csapatvezetés teljesítménynövekedést vár az új üzemanyagtól, amelyet a Shell részéről Mike Copson forradalminak nevezett: állítólag kevesebbet fogyaszt belőle a motor, így fontos tizedeket lehet lefaragni a köridőkből.