Vágólapra másolva!
Jövő pénteken, a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szabadedzésein már vezetheti a Baumgartner Zsoltot is foglalkoztató Wilux-Minardi-Cosworth harmadik autóját Bas Leinders, miután csütörtökön a Ferrari fioranói tesztpályáján 315 km-t tett meg, s így minden bizonnyal megkapja a szuperlicencet a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).

A pilóta roppant nehéz körülmények között, szakadó hóesésben teljesítette az F1-es szerepvállaláshoz szükséges távot. A 28 éves belga versenyzővel múlt héten a melbourne-i idénynyitón kötött szerződést a faenzai csapat, de az idő rövidsége miatt esélye sem volt arra, hogy legalább 300 km-t tegyen meg a Minardival, ez a feltétele ugyanis az FIA Forma-1-es licencének.

Emiatt természetesen nem is szerepelt a pénteki két szabadedzésen, amelyen a tavalyi világbajnokság 5-10. helyezett csapatai három autóval vehettek részt. "A hidegtől eltekintve problémamentesen autóztam, így elégedett vagyok. Már alig várom, hogy Malajziába utazzak" - mondta Leinders.

A valenciai gyakorlás harmadik napján a spanyol de la Rosa volt a leggyorsabb McLarennel, mögötte honfitársa, Marc Gené (Williams) végzett.

Valencia, 3. nap:
1. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:09.977 (44 megtett kör)
2. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:10.245 (61)
3. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:10.460 (75)
4. Davidson (brit, BAR-Honda) 1:10.850 (130)
5. Montagny (francia, Renault) 1:10.950 (135)
6. Zonta (brazil, Toyota) 1:11.147 (84)
7. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:11.176 (82)
8. Badoer (olasz, Ferrari) 1:11.302 (115)
(A 3-8. helyezett versenyzők tavalyi autóval szerepeltek.)