Társoldalunk:

A Ferrari tönkreverte a mezőnyt, Baumgartner kiesett Melbourne-ben

Elindult a felvezető kör, egyik autó sem ragadt a rajtrácson.

Michael Schumacher úgy rajtolt, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, simán megőrizte első helyét. Rubens Barrichello is maradt második, Juan Pablo Montoyának ellenben nem sikerült az első kanyar: kicsúszott, így néhány helyet hátracsúszott. Igaz, ebben nagy szerepe volt Fernando Alonsónak, aki álomstartot vett: kicsit kiszélesítette az aszfaltot, a füvön is támadta a kolumbiait, aki ettől vélhetően kicsit megijedt (pedig nem olyan típus). Az első kör után M. Schumacher, Barrichello, Alonso, Button, Trulli, R. Schumacher, Montoya, Webber volt a sorrend. Baumgartner Zsoltnak nem sikerült túl jól az első forduló, a 17.-ről a huszadik helyre esett vissza.

Montoya nem sokáig vesztegelt Ralf Schumacher mögött, már a második körben faképnél hagyta csapattársát. Rögtön "rámászott" Trullira is, aki egyébiránt szintén jól kapta el a startot. Ahhoz képest, hogy a rajtautomatikát betiltották, az ebben a műfajban tavaly nagyot alkotó Renault-t ez nem igazán zavarta meg...

A negyedik fordulóban Michael Schumacher a leggyorsabb kört autózta, majd' két másodperccel vezetett Barrichello, néggyel Alonso előtt. A hátsó traktusban Klien megelőzte Pantanót, s felnyomult a 17. helyre.

6 kör alatt Baumgartner Zsolt közel ötven másodperces hátrányt szedett össze, igaz, néhány körében jobban teljesített, mint csapattársa, Bruni. Az utolsó helyet ettől függetlenül "őrizte". A hetedik körben Klien megelőzte Brunit is, Schumacher előnye pedig 11 másodperc volt a negyedik helyen autózó Buttonnal szemben. Barrichello ugyanakkor elvette tőle a leggyorsabb kört (1:24.432).

A nyolcadik fordulóban ismét Schumacher volt a leggyorsabb (1:24.170), Massa pedig elkezdte támadni Räikkönent. Két fordulóval később, az első kanyarban ki is fékezte, ezután nem sokkal a McLaren megadta magát: a finn feltehetően műszaki hiba (váltó) miatt megpördült, és kiesett.

A kerékcseréket a sauberes Giancarlo Fisichella kezdte a kilencedik körben, a 11.-ben Montoya következett, aztán Barrichello. Mindhárom kiállás gond nélkül zajlott le, eztán megkezdődött a roham (Barrichello Ralf Schumi mögé érkezett vissza).

A 13. körben Michael Schumacher is szervizelt, 9,4 másodperc tudta le a kötelezőt: kényelmesen visszaért az első helyre. R. Schumacher a boxban megelőzte Trullit. Baumgartner Zsolt eközben a mezőny első lekörözöttje lett. M. Schumacher, Barrichello, Alonso volt az első három sorrendje 14 kör után.

Fisichella a 15. körben elhagyta a pályát, mert ki kellett kerülnie Panist. Egy fordulóval később, sajnos, befejeződött Baumgartner Zsolt versenye, a Minardi ugyanis felmondta alatta a szolgálatot. Feltehetően elektronikai hiba történt, de nem zárható ki a váltó- vagy motormeghibásodás sem.

Szato kicsit elszúrta az első kanyart a 17. körben, de szerencséje volt: tovább tudott menni. Alonso egész jól tartotta a lépést a Ferrarikkal, nyolc másodperccel autózott Schumacher mögött, míg a negyedik helyen haladó Buttonnak már 22 szekundum volt a hátránya. 18 kör után M. Schumacher, Barrichello, Alonso, Button, R. Schumacher, Trulli, Montoya, Webber volt a sorrend.

A 19. körben Massa is bemutatott egy piruettet, de a Saubernak nem esett baja, így a brazil is folytathatta a száguldást. Két fordulóval később Montoya újra támadni kezdte Trullit, az élmezőnyben ez volt az egyetlen izgalmas párharc. A Toyoták eközben látványosan vergődtek, Panis és da Matta is a mezőny végén küszködött.

Érdemes szólni a McLarenekről: Räikkönen ugye korán kiesett (igaza volt, mikor azt jövendölte, nem szerez pontot Melbourne-ben), Coulthard meg csak kilencedik volt 21 kör után. Tényleg van még mit fejleszteni az autón.

A 24. körben Alonso kiment kereket cserélni (egy helyet esett csak vissza), Montoya pedig kifékezte Trullit, s elfoglalta a hatodik helyet.

Alonsót a többiek is követték a boxba, azaz megkezdődött a második kerékcsere-hullám. Montoya és Button gond nélkül tudta le a pit-stopot, bár utóbbinál vacakoltak kicsit a tankolással a szerelők. Webber, Ralf Schumacher és Trulli is gond nélkül szervizelt, a Ferrari Barrichellót hívta ki először. A brazil lazán visszafoglalta a második helyet.

A 29. körben Schumi még tovább faragta a körrekordot, 1:24.125-nél állította meg a stoppert. Ennek örömére egy fordulóval később kicserélte a kerekeket (7,8 másodperc), majd száguldott tovább. Az állás M. Schumacher, Barrichello, Alonso, R. Schumacher, Button (a német előzött tehát a boxban), Montoya, Trulli, Coulthard volt ekkor.

A 32. körben Webber úgy járt, mint Baumgartner a Hungaroringen tavaly, vagyis hazai közönség előtt idő előtt kellett befejeznie a versenyt. Szintén a technika ördöge szólt közbe. 34 kör után Schumacher hat másodperccel vezetett Barrichello, harminccal Alonso, ötvennel Ralf Schumacher előtt.

Fisichella és Heidfeld között parázs jelenetek játszódtak le, az olasz úgy előzte meg a jordanest, hogy a két autó kerekei összeértek. Akár baleset is lehetett volna az esetből - szerencsére nem lett. Fisichella jutalma a 12. hely volt.

Montoya üldözőbe vette Buttont, a 38. körben már támadási pozícióban volt a kolumbiai. Kétszer meg is kísérelte az előzést, sikertelenül. Harmadszorra viszont kifékezte a britet (akinek a fűbe is bele kellett kóstolnia a manőver alatt), s elfoglalta az ötödik helyet.

Harmadszor is Alonso ment ki először a boxba, mindez a 40. körben történt. 8 másodpercet töltött a szerelőknél, s visszaért a harmadik helyre. Massa eközben másodszor is megpördült, de ezúttal is tovább tudott menni.

Bruni még a 38. körben állt ki a boxba, azóta sem jött vissza. Gyors egymásutánban Button, Montoya, Barrichello, M. Schumacher és R. Schumacher is tankolt, az állás nem változott.

Heidfeld előbb a boxban majdnem elütötte szerelőit, majd az új gumik felvétele után a Jordan azonnal lerobbant. Massától is elpártolt a szerencse, két piruett után technikai hiba miatt kiesett. 47 kör után M. Schumacher, Barrichello, Alonso, R. Schumacher, Montoya, Button, Trulli, Coulthard volt a sorrend, csak az első öt helyezett volt egy körön belül... Alonso hátránya 52 másodpercre rúgott.

M. Schumacher üldözőbe vette Montoyát... Le akarta körözni. A kolumbiai menekült, a nagy sietségben majdnem ki is csúszott. Szato hátsó vezetőszárnyán lifegni kezdett az egyik elem, Brunit pedig hosszú, 15 körös pauza után visszaküldték a pályára egy kicsit tesztelni (ettől függetlenül hivatalosan már kiesettnek számított).

Négy körrel a vége előtt Schumacher alaposan visszavett a tempóból, felhagyott Montoya üldözésével. Sőt, hagyta, hogy Button visszavegye a körét.

A leintésig nem változott semmi, Michael Schumacher megnyerte pályafutása 71. nagydíját, a második hely Rubens Barrichellóé, a harmadik Fernando Alonsóé lett. Ralf Schumacher a negyedik, Juan Pablo Montoya az ötödik, Jenson Button a hatodik, Jarno Trulli a hetedik, míg David Coulthard a nyolcadik helyen futott be.

Koncz Dávid

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK