Vágólapra másolva!
A hatszoros Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher alig három héttel a világbajnokság rajtja előtt úgy véli, nem kell komolyan számolni a McLaren pilótáival, David Coultharddal és Kimi Räikkönennel.

Három héttel ezelőtt Michael Schumacher a világbajnoki esélyeket latolgatva azt mondta, "Kimi Räikkönen és David Coulthard lehetnek legfőbb riválisaim a világbajnoki címért folytatott harcban". Nos, a Bild értesülései szerint a hetedik trófeájára hajtó német mostanra alaposan megváltoztatta véleményét, teljesen leírta a McLarent.

"Per pillanat úgy látom, a Williams és a Renault is a McLaren előtt jár, mindkét együttes remek teszteredményekkel rukkolt elő. Vagyis ők ketten keseríthetik meg leginkább életünket" - morfondírozott Schumi, aki a múlt heti, jerezi tesztelés eredményeiből indult ki. Spanyolországban valóban többször előfordult, hogy a wokingiak másodperces hátrányokat szedtek össze a többiekkel szemben, ám Schumachernek (és munkaadóinak) talán nem kell elmagyarázni: a tesztekből nem igazán lehet következtetni arra, élesben ki lesz a jobb.

Mindenesetre jelzésértékű a tény, hogy versenyen még ki sem próbálták, mégis dolgoznak már az MP4-19-es utódján Ron Dennisék: az új modellt legkésőbb az idény közepén szeretnék bevetni. A kisebbik Schumacher, Ralf ugyanakkor úgy véli, a gyengébb teszteredmények ellenére sem szabad lebecsülni a McLarent.

"Biztosan voltak gondjaik, de hiba lenne ebből komolyabb következtetést levonni" - mondta a német sztár. "Meg vagyok győződve arról, hogy nagyon kemény ellenfeleink lesznek." Patrick Head technikai igazgató úgy véli, a riválisnak motorproblémái voltak: "Nem tudnám megmondani, hogy most hol tartanak. Ennek ellenére sejtem, hogy a március 7-i rajtig mindent megoldanak."

A világbajnokhoz még röviden visszatérve: Schumacher biztos benne, hogy Melbourne-ben az új autóval állhat rajthoz. "Az olasz újságírók folyamatosan arról faggatnak, valóban az F2004-essel indulunk-e Ausztráliában. Erre csak azt tudom felelni, immáron sokadszor: igen, ugyanis nem szól semmi a bevetése ellen. Abszolút optimista vagyok ebben a kérdésben" - írta a Ferrari sztárja honlapján.