Társoldalunk:

A Jordan megint udvarol Verstappennek

A Jordan-Ford ismét tárgyal Jos Verstappennel az idei Forma-1-es világbajnokság utolsó betöltetlen helyéről, pedig a felek január 27-én megszakították a megbeszéléseket.

Ezt Eddie Jordan csapatfőnök is megerősítette szerdán, s könnyen elképzelhető, hogy most már megegyezés is lesz. Ezt sugallja, hogy a Jordan-Ford ezen a héten olyan autóval tesztel, amelyen megtalálható a holland versenyző főszponzorának, a Trust Internationalnek az emblémája.

"Több pilótával tárgyalunk, Jos egyike ezeknek. A Trust képviselőjével is beszéltem, tudjuk, hogy mit akarunk egymástól. De csak akkor jelentünk be bármit is, ha megállapodunk valamiben. Egyelőre még kiadó az egyik hely, semmi sem dőlt el" - nyilatkozott Eddie Jordan.

A Nemzetközi Automobil Szövetségénél csütörtökig kell bejelenteni a március 7-ei, szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra kijelölt "összeállítást". A Jordan-Fordnál egyelőre Nick Heidfeld helye biztos, így az ő részvételével mutatták be szerdán Silverstone-ban a csapat idei autóját, az EJ14-et. A német versenyző a fotózás után három kört tett meg, s ezzel véget is ért a "prezentáció".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK